Az Édenkert nincs többé! – repítette világgá David Attenborough drámai kijelentését a világsajtó.
   A leghíresebb természetfilmes, a 92. évében járó neves természettudós, Sir David Attenborough Davosban, a Világgazdasági Fórumon figyelmeztette a világ gazdasági vezetőit, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a klímaváltozás elleni küzdelemben, még mielőtt a károk helyrehozhatatlanná válnak. Ahogy mondta: szó szerint egy másik korszakból származom, mivel még a holocén földtörténeti korban születtem. Ez az a tizenkétezer-éves periódus volt, amelyet a klimatikus viszonyok stabilitása jellemzett, és amely lehetővé tette az emberek számára, hogy letelepedjenek, termesszenek és létrehozzák a civilizációkat.
   Attenborough szerint a holocénnek vége, mert olyan mértékben változtattuk meg a világot, hogy már egy új földtörténeti korban vagyunk, az antropocénban, az emberek korszakában. Azt, hogy ez mit jelent, mindannyian megszenvedjük, még ha nem is fogjuk fel, nem is érzékeljük napjaink minden percében.
   Ha egy parányit távolabbra nézünk, mondjuk Afrikába, vagy Ázsiába – és ezt játszi könnyedséggel tehetjük fotelünkből is a tévének és internetnek köszönhetően – azt látjuk, hogy emberek százmilliói élnek olyan körülmények között, amelyet innen, a nagy szélsőségektől mentes éghajlatú, édesvízben bővelkedő Kárpát-medencéből felfogni sem tudunk. A legtöbben pár napot sem bírnánk ki a kényelmes környezetünkből odacsöppenve.
   A klímaváltozás, amelyből mifelénk egyelőre annyit érezni, hogy enyhébbek lettek a telek, melegebbek a nyarak, nagyobbak a viharok, felhőszakadások, arrafelé már drasztikus vízhiányt okoz, elviselhetetlen, állatfajokat, terményeket kipusztító hőséget, amelyet túl kell élniük az embereknek. S ha már nem megy tovább, felkerekednek, fogják amijük van, batyuba csomagolt egész életüket és megindulnak a biztonságosnak vélt tájak irányába, ahol viszont egyre kevésbé látják őket jó szívvel.
   Az embernél nagyobb természetátalakító még nem létezett a Földön, de mondhatnánk azt is, ahova az ember beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad. Mert bár az emberi elme, a tudomány, az ipar elképesztő kényelmet, életbiztonságot teremt számunkra, amelyet aztán a tudatlanság, szűklátókörűség, a hatalomvágy és pénzéhesség szétbarmol, semmissé tesz. Gondolhatunk itt a kiirtott esőerdőkre, megmérgezett folyókra, tengerekre, a külszíni bányászat által szétszaggatott, kizsigerelt országnyi területekre, a sokmilliós nagyvárosokra, a túlnépesedésre. De ez nem tartható fenn, vagyis nagy valószínűséggel kijelenthetjük, az antropocén korszak nem fog tizenkétezer évig fennmaradni, de talán ezer évig sem.
   E tragikus történésben csak az a jó, bár ez aligha vigasztalhat bennünket, hogy az utolsó ember után a Föld szépen lassan újra az lesz, ami volt: édenkert.