Amikor sok éve egy tizennyolc éves ifjú első munkahelyére jelentkezett, a vállalkozó csak fél napra akarta őt bejelenteni. Az apja tiltakozott, mondván a fiának így majd nem lesz rendes nyugdíja, de aztán arra gondolt, talán fél évszázad múlva már nyugdíj sem lesz, vagyis kár ezzel foglalkoznia.
   Ez a történet jutott a minap eszembe, amikor olvastam, hogy veszélyben van a mai negyvenesek időskori megélhetése Magyarországon. A nyugdíjat az állami költségvetés fizeti, de már most jóval többet költ, mint amennyit erre a célra az aktív dolgozók adóként befizetnek. És a társadalom elöregedése miatt a helyzet csak romlani fog.
   Némi internetes kutakodással kiderül, hogy már a XIII. században is létezett egyfajta társadalombiztosítás a bányászok gyógyítását segítő kórházak révén. Ugyancsak a bányászokhoz köthető 1496-tól az úgynevezett bányatársládák rendszere, amely egy minden bányásznak járó segélyezési forma volt. A ma ismert nyugdíjrendszert az első német kancellár, Otto von Bismarck vezette be 1889-ben. Akkoriban egy nyugdíj kifizetéséhez nyolc-tíz aktív dolgozó befizetése állt rendelkezésre.
   A kötelező társadalombiztosítást Magyarország 1929-ben, a kontinensen harmadikként vezette be. És így jutottunk el napjainkhoz, vagy még távolabbra gondolva a ma még fiatal, jövőbeli nyugdíjasokhoz. Mert míg 2010-ben 6,3 millió munkaképes korú magyarra 2 millió idős ember jutott, a számítások szerint 2060-ra az előreláthatóan mintegy 4,2 millió munkaképes korú mellett már 2,6 millió idős ember lesz hazánkban, akik havonta várják majd a nyugellátást.
   De lehet, hogy hiába, mert a Magyar Nemzeti Bank szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer csak 2035-ig lesz fenntartható. Persze sokféle lehetőség lenne arra, hogy a nyugdíjasok, akiknek az ellátmánya vélhetően egy idő után már csak az éhenhalás elkerülésére lesz elegendő, segítsenek magukon. Például úgy, hogy középkorúként kezdjenek el félretenni pénzt idősebb korukra, vagy ha még erejük teljében vannak, hát nyugdíjasként is dolgozzanak tovább. Egyelőre mifelénk a kormány igyekezete ellenére sem igazi lehetőség ez utóbbi, hiszen míg egy tavalyi adat szerint az unióban az idősek húsz százaléka vállalt munkát, addig Magyarországon ez az arány hivatalosan csak három százalék volt.
   Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Magyarországon nagyon rossz az idősödők egészségi állapota, amely nagyjából lehetetlenné is teszi a nyugellátás melletti munkát. Marad tehát az öngondoskodás, de ahhoz stabil, hosszútávon megbízható és nem naponta változó jogrendszer, valamint olyan fizetések kellenének, amelyekből megszorítások nélkül lehetne félretenni későbbre.
   Sajnos az előbbi nem jellemző hazánkra az utóbbi meg a bérek többségére. Ettől kezdve pedig csak a csodában bízhatnak majd az idő előtt meghalni nem akaró öregek.