Alapvetően minden szülő azt akarja, hogy gyermeke jobban éljen, többre vigye, mint ő, vagyis a szülő mindig jót akar a gyerekének – kivéve a részeges, agresszív apákat, a felelőtlen anyákat, a bántalmazó pszichopatákat és társaikat – és igyekszik is legjobb tudása szerint tenni szülői dolgát.
   Aztán egyszer csak jön egy szakember és alapjaiban kérdőjelezi meg a szülői erőfeszítéseket. Az amerikai klinikai pszichiáter Robert Plomin szerint ugyanis azt, „hogy mi lesz a gyerekeikből, a szülők nem nagyon tudják mással befolyásolni, mint hogy milyen géneket örökítenek rájuk”. Vagyis nem kevesebbet állít szakkönyvében a szakember, mint azt, hogy csak a génjeinktől függ, kik vagyunk.
   Főiskolás koromban megfogott a filozófia, el is olvastam néhány szakkönyvet, amelyekből megismerhettem a különböző korok elméleteit arról, hogy mivé válhat egy ember. A tanok sorában az eleve elrendeltetés elve sokáig meghatározó volt, ez a Bibliához vezethető vissza és amely szerint Isten akaratából eleve elrendeltetett minden ember sorsa és ezen semmi sem változtathat. Számomra ugyanakkor sokkal szimpatikusabb volt például a nevelés, oktatás mindenhatóságába vetett elképzelés. Aztán pályafutásom során találkoztam olyan fiatalokkal, akikről úgy pergett le a nevelés, mint vízhatlan anyagról a vízcsepp, vagyis megértettem, hogy a nevelés, oktatás sem mindenható. Ma már úgy tartom, hogy életünket, egészségünket, élettartamunkat, képességeinket, valamihez tehetségünket alapvetően az határozza meg, hogy felmenőinktől milyen géneket örököltünk.
   Az örökölt gének adta lehetőségünket formálhatjuk aztán tovább. Élhetünk egészségesen, vagy égethetjük két végén életünk gyertyáját, ezzel nyerhetünk, vagy veszíthetünk néhány évet, de többnyire alapvetően nem nagyon befolyásolhatjuk, mennyi lesz földi létünk hossza. Ha művészi tehetséget örökített át valamelyik ősünk, lehetünk igazi művészek, vagy még műkedvelők sem, ez már valamelyest rajtunk és szerencsénken múlik. Eljutottam hát annak megértéséhez, amit manapság általában elfogadnak a szakemberek is, hogy az emberek viselkedését, sikerességét a szüleiktől örökölt génállományuk, illetve oktatásuk, nevelésük nagyjából fele-fele arányban határoz meg.
   A gének mellett a legtöbbet az alakít egy emberen, hogy milyen korba, melyik országba, milyen társadalmi viszonyok közé született, miféle szerencsés, vagy balszerencsés természeti, társadalmi események sodrába kerül. A pszichiáter a könyvében úgy véli, hamarosan genetikai vizsgálattal lehet majd eldönteni, ki alkalmasabb valamilyen állásra. Ez a gondolkodás ugyanakkor – hasonlóan az emberek klónozásához, vagy génmódosításához – már igen messzire visz bennünket.
   És nem is tűnik túl szép jövőnek.