A nyolcvanas évek közepén egyik ismerősöm Nyugat-Németországba disszidált nagybátyja látogatott haza, mégpedig egy akkoriban mifelénk luxusautónak számító kocsival. Többen is szájtátva nézegettük az amúgy használtan vett és már javakorabeli autót, hogy milyen jó lehet nyugaton élni, ahol ilyen járművet vehet bárki magának.
   Aztán kiderült, hogy a negyvenes éveiben járó férfi jó ideje munkanélküli segélyből tengeti az életét. Igaz, az a segély akkoriban jelentősen meghaladta a keresetemet, de azért abból odakint ő sem élhetett gondtalanul, még ha jutott belőle autóra, lakhatásra, láthatóan jó ruhákra és utazásra is. Nekünk viszont itt volt a teljes foglalkoztatottság, a hétvégi húsleves és rántott hús, a szocialista erkölcs és tudat. Mégis joggal tehettük fel a kérdést, vajon mi mikor fogunk legalább annyit keresni, mint amennyit odakint egy munkanélküli kap segélyként?
   Az elmúlt több mint harminc évben a világ igen nagyot változott, olyannyira, hogy már nálunk is kapitalizmus van, vagy volt legalábbis egy darabig, merthogy most mi van, azon sokan törik a fejüket. Viszont semmivel sem indokolható, hogy akármilyen irányba is változott a világ, a magyar dolgozók messze alulfizetettebbek, mint a nyugati, és nagyon sok kelet-közép-európai társuk.
   A minap nézegettem az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet statisztikáját, amely szerint tavaly bruttó 22 576 dollár volt az átlagos kereset Magyarországon, és ez a második legalacsonyabb a szervezet 36 tagállama között. A statisztika szerint egy ledolgozott munkaórára vetítve 13 dolláros, vagyis a jelenlegi árfolyamon több mint 3500 forint átlagfizetés jut egy magyar munkavállalónak, amivel a ledolgozott órák számát figyelembe véve a miénknél csak Mexikóban alacsonyabb az átlagos éves kereset. (Azért jegyezzük meg, hogy a fenti számok erősen eltúlzottnak tűnnek, hiszen közel bruttó 510 ezer forintos havi átlagfizetést jelentenének és ez nem egyezik a KSH adataival.)
   Mára sokaknak lett elege a hazai kilátástalanságból, ők jobban fizető országokban keresik a boldogulásukat, nyomukban viszont munkaerőhiány lépett fel, ez pedig emeli a béreket. Igen ám, de hiába dicsekednek a politikusok azzal – na nem a maguknak megszavazott havi kétszázezres béremeléssel, arról mélyen hallgatnak –, hogy már 320 ezret is meghaladja a magyar havi átlagkereset (érdemes összevetni a fenti OECD adattal, vagyis a valós helyzet még rosszabb), ha mindez például vidéken alig tapasztalható és ha igen, ebből akkor is csak több mint százezerrel kevesebbet vihet haza a dolgozó.
   Így aztán aki boldogulni akar elmegy, vagy megszakad a munkában és korán meghal.