„Házasság céljából megismerkednék 18-23 éves elvtársnővel. Kettesben dolgoznánk a közért, a Dolgozók Pártjáért. Válasz a „Tanulj és taníts” jeligére a kiadóba”.
   Ezt a gyöngyszemet a Facebook egyik felhasználója találta, és e kiváló, korrajznak is beillő házassági hirdetést meg is osztotta a közösséggel. Az apróhirdetés néhány nagyon is fontos információt tartalmaz. Például az ifjú elvtárs korát, aki vélhetően nagyjából 25 év körül járhatott elhatározása pillanatában, hacsak nem egy bűnös, fiatal asszonyhúsra vágyó, vagyis hátsó szándéktól űzött középkorú férfi volt az illető.
   A korszakot is megtudhatjuk, hiszen az említett párt 1948 júniusában jött létre és 1956 novemberében alakult át a korabeli egypártrendszer vezető erejévé, az MSZMP-vé. Nem mondom, kemény időszak volt, olyan, amelyikben a férfiember még a nősülési szándékát is a párt és a köz érdekei okán határozta el. De legalábbis ezt kellett állítania, ezt várta el tőle a korszellem, na meg az egypárti uralom.
   Aztán itt van még a „Tanulj és taníts” jelige is, amely erősen megmozgatta a fantáziámat. Először persze arra gondoltam, hogy az ország vezető ereje és a nép nagy tanítója, egyszemélyi vezetője, a Rákosi elvtárs nevű pártfőtitkár elvárásainak kívánt megfelelni az ifjú elvtárs, mert bizony akkortájt a látványosan épülő országban elkeltek a művelt emberfők és ehhez nem csak iskolák kellettek, hanem önképzőkörök, önkéntes tanítók, olyanok, akik a házasságban is a közért, a közjóért cselekedtek. Otthon is, a zárt ajtók mögött, már ha az akkori lakásviszonyok mellett volt saját zárható ajtajuk, amely mögött legalább egy parányi szobácska jelenthette a magánéletüket.
   De ennek a jeligének azért van egy erősen szexuális tartalma is, mondván, drága leendő asszonykám, én majd sok mindenre megtanítalak, olyanokra, amelyeket egy házasság előtt álló fiatal hölgynek még hallomásból sem illik ismernie, de ha mégis tapasztaltabb vagy, hát elnézem neked és hajlandó vagyok tanulni.
   Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy a fiatalember hogyan gondolkodott, megtalálta-e párját, és ha igen dolgoztak-e együtt a közért, s ha összeházasodtak, akkor is a párt volt-e életük középpontjában. Persze a történelemből tudjuk – és tapasztaljuk ma egyre inkább újra, mert a nép sohasem tanul az elődök sanyarú sorsából –, hogy a párt és az ország egyszemélyi vezetője által teremtett és irányított diktatúra nagyon is meghatározta minden ember (magán)életét is.
   Szorongok a gondolattól, hogy az internetes társkereső portálokon hamarosan ismét megjelennek majd a párthűséget bizonygató és elváró szövegek.
   Jó úton haladunk arrafelé.