A jog meghatározza egy-egy ország polgárainak életét, mindennapjait, boldogulását, vagyoni gyarapodását. Az adott ország lakosainak történelmi múltjára, kultúrájára épülő törvények azért vannak, hogy azok betartassák az általános emberi normákat, a többség által elfogadott és szükségesnek tartott együttélési szabályokat. Vagyis a törvények értünk vannak.
   Mindaddig jól is működik mindez, amíg egy kis csoport – nevezzük hatalomnak – el nem kezdi a törvényeket apróbb, vagy nagyobb lépésekben a maga céljainak megfelelően módosítgatni. Általában ha ez nem feltűnő, ha nem érint egy adott pillanatban tömegeket, és nagyjából jogi végzettség is kell az értelmezéséhez, akkor a többség nemigen foglalkozik vele, legfeljebb a vállukat vonogatják, ha a változásokról hallanak.
   Nyugodtan megállapíthatjuk, a diktatúrák természetrajzához tartozik az egyes hatalmi ágak igába hajtása, vagyis a diktátor keze alá rendelése. Ezt legjobban – és a kötekedő nyugati világ felé elfogadhatóan – jogszabályokkal, megfelelően lojális vezetők kinevezésével lehet elérni és még vér sem folyik. (Megjegyzem, e gondolatok még véletlenül sincsenek összefüggésben a most következőkkel, hiszen hazámra a fentiek nyilvánvalóan cseppet sem vonatkoznak…).
   Az csak az érintettek, jogászok, bírók, ügyvédek, államigazgatásban dolgozók, peres ügyekkel küzdők előtt ismert, hogy január elsején új polgári perrendtartási kódex váltotta fel az 1952-ben elfogadott törvényt. Ezt akár helyesnek is tarthatnánk, hiszen haladni kell a korral, jól is néznénk ki, ha még mindig a majd’ négyezer éve élt híres király, Hammurapi törvényei lennének érvényben. Nyilvánvalóan az új polgári perrendtartási törvény létrehozása is a megújulást, korszerűsödést szolgálta a jogalkotók fejében. A valóságban viszont jelentősen megnehezíti a jogorvoslathoz jutást, aknák és csapdák tömegét rejti magában ügyvédek és ügyfeleik számára egyaránt.
   Mindeddig az ügyvédek egy-egy nehezebben értelmezhető döntés esetén konzultálhattak a bíróval, vagy a leírójukkal, hogy mi is a teendőjük a továbbiakban és a bírák jelentős része nyomasztó túlterheltsége mellett is szánt időt az ügyvédekkel egyeztetésre. Aztán mostanában ez a lehetőség nagy hirtelen megszűnt, vagyis nem lehet kérdést feltenni a bíróknak, leíróknak, csak írásban, ami időpazarló és pluszmunkát jelent a bíróságoknak, éppúgy, mint a pereskedőknek.
   Ez persze egy állam működésében apró kis változtatás, a hatalom egy kézben koncentrálásában is csak egy gémkapocsnyi szorítás, szinte szóra sem érdemes, de az érintettek jogbiztonságában igen erős csorba. A naponta születő új törvények és a változó jogbiztonság terén a hurok úgy szorul nap mint nap parányival összébb mindannyiunk torkán, hogy azt észre sem vesszük.
   Mígnem fulladozni nem kezdünk.