- Ne aggódj, jól elleszünk itthon nélküle is.
   E szavakkal vigasztalt ismerősöm annak nyomán, hogy beszélgetésünk a Magyarországot ideiglenesen, vagy véglegesen elhagyó, nyugodtabb, békésebb életet, jövedelmezőbb munkát keresők sokaságára terelődött és ezen belül az egyik rokonom tépelődésére, hogy hazajöjjön-e miután végzett a britföldön zajló egyetemi kurzusán. Ismerősöm szavai nem vigasztaltak meg, rokonom esetleges kint maradása ugyanis nem csak a családunknak rossz hír.
   Az illető fiatalember igen magasan képzett közgazdász, az egyetem után itthon, Amerikában és Angliában is több magas szintű speciális képzésen vett részt. Tudása alapján nagy szükség lenne rá idehaza, de mint kiderült, munkáját eddig nemigen becsülték meg és ez nem csak a nyugati bérezésekhez képest szégyenteljes javadalmazását illeti. Ráadásul elege van közhangulatból, a mindet átszövő, uraló gyűlöletből is. Odakint már figyelik a fejvadászok, akik ottani cégeknek keresnek kiváló szakembereket.
   Személye csak csepp a tengerben, hiszen már ott tartunk, hogy az állami egészségügyi intézményekben egyre kevesebb az orvos, nővér, ha megbízható asztalosra, kőművesre, szobafestőre, villany-, víz- és gázszerelőre vagy bármilyen más szakemberre lenne szükségünk, akkor alig-alig találunk, vagy ha igen, olyan hosszú nála a várólista, mint egy-egy komolyabb orvosi vizsgálatra, vagy műtétre. A mesteremberek is mennek, amíg mehetnek a boldogabb világ felé. De míg sokakat a jobb lét vonz, másokat, főként a fiatalokat az idehaza tapasztalható, totalitárius diktatúra felé masírozás kerget más tájakra.
   Nyilvánvaló, hogy mindezt meg lehet akadályozni. Csak ki kell rúgatni hazánkat az Európai Unióból – látjuk egyszemélyi vezetőnk erre irányuló munkálkodását – és automatikusan lezárulnak a ma könnyen átjárható határok. Lesz majd megint kétféle útlevél, ahogy egykor volt. Az egyikkel mehetünk a baráti (?) országokba, a másikkal néhány euró ellátmánnyal háromévente Nyugatra. Persze, csak ha lehetséges disszidensként nem kerülünk tiltólistára. Akkor lesz majd itthon megint szakember, és élhetjük a bezárt országok polgárainak boldog életét.
  Mind többször jut eszembe mostanában Enver Hoxha, a mélyszegénységben, teljes bezártságban tartott Albánia egykori diktátorának elhíresült mondta, amelyet egy nyugati újságírónak nyilatkozott. Azt találta mondani, hogy Albániában az embereknek mindenük megvan, amire csak szükségük lehet. Miközben bunkerek százezreivel megvédte népét a nem létező ellenségtől, a feneketlen szegénységbe taszított ország polgárainak evésre már nem is volt szükségük…
   Ki kell tehát jelentenünk: nem leszünk meg jól az elmenekülő polgártársaink nélkül is, de erre nem az unióból távozás, és nem a lezáruló határok jelentik a jó megoldás.