Felnőtt életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük. Legalábbis azok a szerencsések, akik nem küzdenek a munkanélküliség rémével, megfelelő képzettséggel, szakmai tudással rendelkeznek, és emiatt kellenek is a munkáltatóknak. Szükség van rájuk, de ettől még nem biztos, hogy jó is a soruk. Nagyon sokan ugyanis a szó valódi értelmében belebetegszenek a munkájukba.
   A minap olvastam ismertetőt Jeffrey Pfeffer könyvéről, a Dying for a Paycheck (nagyjából: Haláltusa egy fizetésért) című kötetéről, amelynek ismertetője így szól: „Egy felmérés szerint az alkalmazásban állók 61 százaléka állítja, hogy megbetegítette őket a munkahelyi stressz, és 7 százalékuk mondta, hogy kórházba került miatta”. A szerző a Stanford Graduate School of Businessen tanít és a modern munkahely okozta károkat térképezi fel a túlóra okozta stressztől a munka és család egyensúlyának felborulásáig.
   A kutató, aki értelemszerűen az Egyesült Államokban uralkodó helyzetet elemezte – és amely nagy valószínűséggel nem sokban különbözhet más fejlett országbeli, így a hazánkban is jellemző munkahelyi állapotoktól –, úgy találta, hogy az Újvilágban az ötödik vezető halálozási ok a munkahelyi stressz. Ez olyan krónikus betegségek sorát okozhatja, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, az anyagcserezavarok, vagy daganatos megbetegedések.
   Aki egy kicsit is ismeri a hazai vezető megbetegedések és halálokok listáját, tudja, hogy mindez mifelénk sincs másként. Akinek van egy viszonylag megfelelően fizetett állása, az lakóhelye, családi körülményei miatt nem válogathat könnyedén a munkahelyek között, jól felfogott érdekében nem ellenkezhet diktátor hajlamú főnökével, nem utasíthatja vissza a rendszeres túlmunkát, a számára megalázó feladatokat. Helyette mindezt súlyos stresszként éli meg. A ki nem beszélt, fel nem dolgozott stresszre pedig rámehet a házassága, családi élete és főleg az egészsége. Ez nem csak rá, környezetére, de az amúgy igencsak gyengén finanszírozott, viszont nagyon is leterhelt egészségügyre ró újabb terheket. 
   Nem gondolom, hogy ennek az állapotnak lenne megoldása. Mert például a munkavállalók egy faluban, kisvárosban, ahol nem túl sok a munkalehetőség, többnyire kiszolgáltatottak, amihez pedig hozzájutottak, azt őrzik akár még az egészségüket feláldozva, szélsőséges esetben az életük árán is.
   A folyamatosan stresszel terhelt dolgozó így hát csak magára számíthat. Ha helyén kezeli a napi problémákat, ha ésszel, okosan korlátozza autoriter főnöke túlburjánzását és a munkahelyi bajait a műszak végén a műhely, vagy iroda kijáratánál felejti, sokat tehet önmagáért.
   De tudjuk, hogy az ember nem így működik.