Miután tervek nélkül szerteszét hullik az ember élete, egy ideje én is lázasan gondolkodom soros tervemen, nem is egyetlenen, mert sok soros tervem van. A minap éppen tenisz közben, vesztes állásnál készítettem el soros tervemet, hogy hogyan lehetne onnan nyerni, de terv ide, vagy oda, jól kikaptam. Na, ja, az ellenfélnek ott, a háló másik oldalán is lehetett egy soros terve, vagy csak egyszerűen jobban teniszezett, mint én.
   Pár napja a közeli nagyváros kórházában kellett udvariassági látogatást tennem, mivel udvariasan átengedtem az egyetlen szabad ülőhelyet a zsúfolt váróban a nálam ugyan fiatalabb, de láthatóan nőnemű embertársamnak és a hívásra várakozók tömegében fogalmazódott meg bennem az éppen soros tervem, hogy hogyan is vészeljem át a következő néhány félórát a falnak dőlve úgy, hogy a legkevésbé terheljem a sport közben megsérült fájó lábamat. Ügyes fickó vagyok, jó volt a tervem, nem is lett nagyobb a baj.
   Azt nem tudom, hogy a balszerencséje nyomán éppen aznap odakényszerült tengernyi ember, vagy az őket kezelő alulfizetett, agyonterhelt orvosok, nővérek, kórházi dolgozók mit éreztek, hogyan bírták ki a napot, de remélem nekik is volt minderre a fejükben egy éppen odaillő terv. Várakozás közben a kórházi rendelő folyosóján ácsorgó, reményvesztett sokaságot látva tervet kezdtem faragni magamban arra is, hogy hogyan maradjak majd életben a kiválóan finanszírozott, jól szervezett egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásai ellenére, ha egykor rosszra fordul majd az egészségi állapotom. Na, erre az esetre még egyetlen tervet sem tudtam összeütni.
   Igen hatékony tervet kellett összehoznom a napokban egy másik soros problémámra is. Pazarló, nagyvonalú életet élek, eszem, iszom, közlekedek, igen sok adót és rezsicsökentett számlát fizetek, támogatom a családomat, gyógyszert veszek, ahogy oly sok hasonló korú és korán meghalni nem hajlandó embertársam teszi, ráadásul, mint említettem, szórakozásból sportolni sem szégyellek. Szóval csak úgy szórom szanaszét a sok pénzt. Meg kellett terveznem tehát, hogy az állítólag értékálló havi nyugdíjamból, amelyből a következő hónap elején már jószerével semmi sem marad, hogy jöjjek ki.
   Egy szó, mint száz, egymást kergetik a tervek a fejemben, az egyik igyekszik lenyomni a másikat, ezért erőszakkal kell rávennem magam, hogy csak a sorosra koncentráljak. Még azt sem engedhetem meg magamnak – kortársaim ismerik ezt –, hogy az itt is fáj, meg ott is fáj érzés elvigye a figyelmemet a tervről. Mert ugyebár az ember feje nem káptalan, gondolatai ide meg oda csaponganak, nem árt tehát erősen koncentrálni.
   Ahogy mondtam, az éppen soros tervre.