Családom egyik igen tehetséges, magasan képzett ifjú tagja Londonba készül. Szakmájában szinte már mindent megtanult, amit itthon lehetett, amit pedig nem, azt megtette Angliában és az Egyesült Államokban. Egy ideje úgy érzi, hogy tudását idehaza nem becsülik meg, nem veszik igénybe magas szintű ismereteit. Eldöntötte, hogy még egy szakterület ismereteit sajátítja el saját pénzéből, mégpedig Nagy-Britannia fővárosában, ahol munkát is vállal, hogy ottani költségeit ki tudja fizetni.
   Gyerekkorától figyelem pályafutását, az ismeretlen kihívásoktól nem félő bátorságát. Ő a modern Európa gyermeke, a sokat utazó, sok ismeretet szerző, nagy tudású fiatalok közé tartozik, akiket ma az unió ösztöndíjprogramjának neve nyomán Erasmus-generációnak neveznek.
   Szemernyi kétségem sincs, hogy Londonban is megállja a helyét, mégis féltem őt. Igen, a terroristáktól, akik ezúttal ismét Londonban csaptak le, ártatlanokat öltek, sokakat súlyosan megsebesítettek, olyanokat, akiknek egyetlen bűne, hogy nem Allah követői. Így istenük nevében, önmagukat felhatalmazva, megölhetnek ártatlan keresztényeket, zsidókat, bármilyen más hitűeket, vagy vallástalanokat. Bár pár napja egy kabuli merényletben muszlim ölt többnyire muszlimot és vérgőzös gyilkosaiknak elég a vérengzéshez az is, ha a másik ember muszlim ugyan, de síita, vagy szunnita.
   Nyilvánvalóan a gyűlölet gyűlöletet gerjeszt, a gyilkosság gyilkosságokat. Lehet, hogy az egyik fél mindezt rendcsinálás ürügyén bombázásokkal, a másik öngyilkos merényletekkel, autós gázolásokkal, késekkel műveli, de egyetlen ártatlant sem érdekel, hogy hősködő politikusok, vagy „igazságosztó” merénylők miatt kell meghalnia, miközben ő csak életben akar maradni egy háború sújtotta országban, vagy békésen sétálni egy város utcáján, hallgatni kedvence koncertjét, mint történt Manchesterben.
   Európa vezető politikusai akkor járnának el megfelelően, ha végre felismernék, nem helyes befogadni tömegeket, ha azok nemzedékek sokaságán át beidegzett neveltetése ellenkezik a befogadó ország szabályaival, erkölcsi normáival, szokásaival. Sokkal inkább Európán kívül kellene tartani a menekülőket és a jobb élet reményében vándorútra kelőket. Nem megtagadni kell a segítséget a rászorulóktól, hanem lehetővé tenni, hogy megszokott környezetükben élhessenek békében.   Már persze ha abban akarnak élni. Mert több merényletben is az egykori bevándorlók már európai állampolgár, de kilátástalan életet élő második, harmadik generációs gyerekei ölték halomra embertársaikat.
   Tudjuk, a terror kiirthatatlan, mégis mindazoknak, akik nem csak politikai tőkét szeretnének kovácsolni ártatlanok halálából, együttesen kellene megoldást találni, hogy egyikünknek se kelljen szeretteit féltenie, mert valahol a világban elmennek koncertre, vagy egy kellemeset sétálni.