Olvasom, hogy az új amerikai elnök beiktatásával, sőt már ezt megelőzően a kampányával is véget ért a világban a politikai korrektség sötét időszaka. Nem gondolom, hogy ez a megállapítás a hazai polgárokat sokként éri, mert akik a kormányközeli bulvár tévéműsoraiból, online, vagy nyomtatott lapjairól tájékozódnak, mindezt már régóta tudják, elég, ha csak a mind gyakoribb karaktergyilkosságokra gondolnak.
   Csak hogy felelevenítsük, idézzük ide a Wikipédia szócikkét, miszerint a politikai korrektség, amelyet a nagyvilágban az eredeti angol political correctness kifejezésből származtatva PC-ként (ejtsd: píszí) szokásos rövidíteni, „olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését”.
   Ahogy az ember a PC mibenlétéről a hazai lapokat olvassa, azonnal kitűnik, hogy az nem más, mint a baloldali és liberális politikusok valamint a hasonló irányultságú, súlyosan tévúton tévelygő média köntörfalazása, mellébeszélése, hiszen a dolgokat ki kell mondani, nevén kell nevezni. Legalábbis ezt állítják a politikai korrektség ellenlábasai. Tehát a képtelenségeket beszélő, ügyeskedő politikust, persze csak ha az ellenfél táborába tartozik, tompa agyú fafejnek, mellette tolvajnak, csalónak kell jellemezni, a romát cigánynak, az ellenzéki újságírót, a köreinket sértő üzletembert, pénzügyi szakembert, vagy éppen a velünk bármiben is szembenállót meg zsidónak, akkor is, ha nem az.
   Eddig ez nem így volt, masszívan illett köntörfalazni, mindenféle virágnyelven körbeírni az illetőről, szervezetről, pártról kialakult véleményünket, mosolyogva vágni a kést a megbírált hátába. Na, ennek végre vége, most már mindenki mondhatja büntetlenül, amit csak gondol, mert ettől megy a világ előbbre, ettől lesz boldogabb, gazdagabb a nép, meg a nemzet.
   A politikai korrektség hívei úgy vélik, hogy az hozzátartozik az egymás megbecsüléséhez, tiszteletéhez, az ellenvélemények meghallgatásának szükségességéhez, a tisztességes vitákhoz, vagyis a kultúrlények egymás közötti kommunikációjához. Szerintük a PC megtagadása nem más, mint a populista hangadók gátlástalan szókimondása, holott azzal, hogy a választók bizalmának megszerzéséért azt mondják, amit azok vélhetően hallani akarnak, még nem válnak jó vezetőkké.
   Hazánk egyszemélyi irányítója az új amerikai elnökkel folyatott telefonbeszélgetésére hivatkozva mondta a minap egy beszédében, hogy a politikai korrektség szellemi elnyomásának vége és visszatér a szabadság. És mi lehet fontosabb, mint a szabadság? Semmi.
   Píszí, le veled!