A minap napvilágot látott felmérés szerint Magyarországon tízből három ember él anyagi nélkülözésben. Ők azok a honfitársaink, akik alig képesek fizetni hiteltörlesztéseiket, tartozásaikat, nincs pénzük váratlan kiadásokra, nincs autójuk, megtakarításuk, sokszor még fűtésre sem jut, és meglehetősen hiányosan táplálkoznak. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott életszínvonal elemzéséből kiderült, hogy súlyos anyagi hiányban a társadalom 16 százaléka él.
   Mindazoknak, akik ennél jobb helyzetben élik napjaikat, nehéz mit mondaniuk. Van, aki úgy véli, ezek az emberek maguk tehetnek helyzetükről, nem kevesek szerint a kormány a hibás, megint mások csak megrántják a vállukat, mondván, nincs közük ehhez. A statisztikákból az is kiderült, hogy a magyar társadalom véglegesen kettészakadt, mert a szegények és a gazdagok között óriásivá vált a különbség.
   Nehéz megítélni, örüljünk-e neki, vagy sopánkodjunk miatta, hogy a KSH szerint hazánk európai viszonylatban a közepesen egyenlőtlen országok közé sorolható. Az unió országai közül a balti államok, valamint Románia és Bulgária jellemezhető a legnagyobb egyenlőtlenségekkel, miközben Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban valamint a skandináv államokban a legkisebbek a jövedelmi eltérések.
   Vélhetően mindannyian ismerünk olyan embereket, családokat – már ha nem éppen mi magunk tartozunk közéjük – akikkel nem szívesen cserélnék életet. A társadalom leszakadt rétegeihez tartoznak többek között nagyrészt a cigányok, az alulképzettek, a munkalehetőség hiányával küzdő térségekben élők, a munkanélküliek, közmunkások, tartósan betegek. S bár történnek intézkedések a kormányzat részéről, mégis úgy tűnik, hogy az állam és a társadalom ezekről az emberekről lemondott.
   Sajnos a súlyos anyagi hiányban élő több mint másfél millió embernek vagy az anyagi nélkülözésben élő további másfél milliónak és azoknak, akik éppen leszakadó félben vannak a nélkülözők közé, aligha van gyors segítség. Mert bár lehet közmunkával látszatmunkahelyeket teremteni, de a vele kereshető pénzzel legfeljebb az éhenhalás kerülhető el. A megoldás mindenképpen hosszú távú, hiszen legfontosabb eleme a megfelelő oktatás és képzés, amelyhez kiváló oktatási rendszer, magasan képezett és jól fizetett oktatók és előrelátó tervezés kell, továbbá jól fizető munkahelyek.
   S bár a statisztika szerint súlyos anyagi deprivációban (valamitől megfosztottságban) élők száma a 2012-es 28 százalékról jelentősen csökkent, ez valószínűleg nagyrészt csak a megváltozott statisztikai módszereknek köszönhető, közel sem a kiváló állami hozzáállásnak.
   A leszakadók helyzete azért is riasztó, mert igen kevés kivételtől eltekintve onnan lentről nincs visszaút.