Tudta? – teszi fel a kérdést a kormány hatféle óriásplakáton és válaszol is rá félelemkeltő mondatokkal. Megkezdődött a menekültekkel kapcsolatos kvótanépszavazásra buzdító gyűlöletkampány.
   Több mint harminc évvel ezelőtt a Velencei-tavi Vizi Sportiskola evezőseinek vezetőedzőjeként házigazdája voltam két nyáron át az Agárdon edzőtáborozó kuvaiti férfi evezősválogatottnak, a csapatvezető sejknek, az egyiptomi vezetőedzőnek, a szaúd-arábiai másodedzőnek és a tizenöt versenyzőnek.
   Barátságosak, kedvesek voltak, elhalmoztak bennünket ajándékokkal. Az iszlám világ ellentéteiből csak annyit érzékeltem, hogy a kezdetektől feszültség volt a csapat és a Magyarországon tanuló, a küldöttség életvitelét elitélő iraki tolmácsuk között, akit a második edzőtáborozásuk legelején el is zavartak, kígyót-békát kiabálva egymás népére. Az ellentét évekkel később Kuvait iraki megszállásakor vált számomra érthetővé.
   - Majd te tolmácsolsz – mondták és ettől kezdve sikeresen törtük kerékbe az angol nyelvet, de megértettük egymást. A nap minden percében velük voltam, néha szinte állva aludtam, hiszen még éjszaka sem pihenhettem. Mert amikor versenyzőik lefeküdtek, a sejk és a két edző belevetette magát az éjszakába. Számomra addig ismeretlen világát fedezhettem fel Székesfehérvár, majd Budapest éjszakai életének, mert a családos egyiptominak nő, az ugyancsak nős két másiknak alkohol, buli és könnyűvérű lányok kellettek.
   A nők iránti „tiszteletükről” akkor alkothattam képet, amikor szó szerint röhögő görcsöt kaptak, mert női orvost ajánlottam nekik az edzőtáborozásuk alatti egészségügyi ellátásukra. Nagyon nehezen fogták fel, hogy nem viccelek és csakugyan egy semmibe sem vett lény vizsgálja, gyógyítja majd őket.
   Sok színes kalandban részesültem általuk és csak egyszer éreztem magam rosszul, mégpedig Budapesten, egy rendezvényhajón, amelyen azon az éjszakán kizárólag arab férfiak voltak s hazámban én voltam a le- és kinézett idegen. Ha nem is bántottak, hiszen a közéjük tartozókkal voltam, szinte tapintottam a felém áramló negatív, ellenséges érzelmeket. Csak azért, mert más voltam.
   Talán az a párórányi rossz emlék is mondatja velem, hogy nem örülnék, ha életformánkat, kultúránkat elfogadni nem képes, beilleszkedni nem akaró, tőlünk idegen felfogású emberek sokaságával kellene együtt élnem, pedig amíg a sportolók itt voltak vendégségben az iszlám, mint vallás, vagy életforma pillanatokra sem állt közénk. Sportot, az életet szerető emberek voltunk, sok közös vonással.
   Egykori ismerőseimet a kormány elvárása ellenére sem tudom gyűlölni. Remélem, gyermekeik nem lettek terroristák, sportbarátaim pedig túlélték a terrort, háborúkat, forradalmakat, a gyilkos önkényt és soha nem kell reménykedve menekülniük, hogy majdcsak befogadja őket valaki.