- És ha a te lányod lett volna?
   Ismerősöm szegezte nekem a kérdést, amikor beszélgetésünk során szóba került a magyar úszóválogatott sikerkapitányának több mint fél évszázaddal ezelőtti csoportos nemi erőszakban való részvétele. A kérdés azt követően tette fel, miután kiderült, nem tudok egyértelműen állást foglalni az ügyben.
   Bár minden lelki és testi erőszakot messzemenően elutasítok, mégsem tudok ítéletet mondani olyan ügyben, amelynek nem ismerem minden összetevőjét, résztvevőjét, vagyis az elkövetőket, az áldozatot, az ő szüleit, az eset körülményeit, és éppen csak sejtem a múlt század hatvanas éveinek elején előírt, elvárt bírósági, politikusi gondolkodását. Ami nyilvánvaló: van egy bírósági ítélet az ügyben, a három elkövető le is ült valamennyit a tettükért kapott meglepően enyhe büntetésből, majd egyikük igen sikeres és nagy tiszteletet kivívó edzői, sportvezetői pályát futott be, amelynek fényében a most felette pálcát törők közül is sokan sütkéreztek.
   Ne várja most senki sem, hogy egykori edzőként, sportvezetőként kiállok a bűnt elkövetett edző mellett, ahogy azt se, hogy szavaimmal keményen földbe döngölöm. Ehhez sem jogom, sem tudásom nincs. Amit tennie kellett az érintettnek, azt némi késéssel ugyan, de megtette, lemondott a posztjáról. Tény, hogy nem gyilkos, nem háborús bűnös, ráadásul megbüntették, börtönben is ült, és majd két emberöltőnyi időben – ismereteink szerint – tisztességes emberként igyekezett feledtetni mindazt, amit tett, vagy, ahogy állítja, nem tett, csak ráfogták. Amúgy a történet olyannyira nem volt titok, hogy 1961 júliusában mindegyik napilap megírta.
   Eltávolodva ettől az ügytől ugyanakkor nagyon nem értek egyet azzal, ahogy mifelénk a hivatalos emberek és a civilek állást foglalnak, véleményt alkotnak, elítélnek, vagy felmentenek valakit. Természetesen kell, hogy az embernek legyen nézete, de mindehhez nem árt némi tájékozódás és nem elegendő a sokszor álszentnek tűnő erkölcsi felháborodás.
   Különösen azoktól nem elfogadható mindez, akik csak a sajtóból, a közösségi portálok indulatos kommentjeiből, vagy a szomszéd elmondásból ismernek valamilyen eseményt. De mifelénk igen gyorsan születnek meg az elítélő vélemények.
   Évtizedeket töltöttem el versenyzőként, edzőként, sportvezetőként a sport világában és tudtam, ahogy szinte mindenki tudta, hogy akik vezettek bennünket, akikre felnéztünk, nem minden téren voltak fedhetetlenek. Vagyis emberből voltak és vannak ma is az edzők, pedagógusok, orvosok, jogászok, politikusok és egyéb, a példamutatásban elvárhatóan elöljáró szakmák szakemberei. Lehetnek tetteik, amelyek nehezen megbocsáthatóak, vannak elnézhető kisebb-nagyobb hibáik és a közösség számára dicséretes cselekedeteik. Ahogy mindannyiunknak.
   Vagyis nem ártana csínján bánni embertársaink bírálatával.