A csípőízületi kopás az egész világon népbetegség. A csípőízületben tönkremegy a porcfelszín, és ezen a lekopott csontfelszínen jár a beteg, ami igen nagy fájdalmat okoz számára. Az ízületi kopás nem annyira kortól, mint inkább életmódtól függ.
   Manapság negyvenöt év felett felgyorsul a genetikailag beprogramozott sejthalál a porcállományban. Ez a betegség például az ókori rómaiaknál ismeretlen volt, igaz, akkoriban 26 év volt az átlagéletkor, vagyis egyszerűen nem volt idejük elkoptatni csípő és más ízületeik porcait az embereknek. A meghosszabbodott életkorral a 65-75 évesek között a népesség 70 százalékának van ma valamilyen ízületi kopása.
    Egy csípőízületi műtét nem piskóta, komoly fájdalommal jár a műtétet követően és sok időt, még több türelmet, kezelést igényel a rehabilitációja. Terheli a kórházakat, sokáig ad munkát az orvosoknak, nővéreknek, gyógytornászoknak, kiadást az egészségbiztosításnak, a kiesett munkával pedig kárt okoz a nemzetgazdaságnak. Mindez különösen igaz akkor, ha hagyományos műtéti eljárással kap új, mesterséges csípőízületet az ember, amely nagyon sokáig kényszeríti őt mások segítségére. Pedig lehet ezt másként is csinálni.
   2003 júliusának végén, vagyis majd’ tizenhárom évvel ezelőtt végeztek el Szentesen egy Amerikából származó, úgynevezett minimál invazív műtétet, amelynek során minimális nagyságú sebbel és az izmok, inak átvágása nélkül jutott a beteg csípőprotézishez. Ezzel az eljárással normális esetben a műtét utáni harmadik, negyedik napon hazamehet, és a korábbi legkevesebb másfél hónappal szemben már a varratszedést követően, vagyis mintegy két hét után autót is vezethet, visszatérhet a normális életbe a megműtött személy. Hozzá kell tennünk, hogy bizonyos kivételek azért vannak, a túl rossz csontállományú, vagy túlsúlyos ember nem alkalmas e műtéti eljárásra, de a többség igen.
   Nagy kérdés, hogy vajon a hazai egészségügyi kormányzatnak miért nem éri meg, hogy rászorítsa a szakembereket arra, sajátítsák el e technikát, vajon miért nem teremti meg a feltételeket a fiatal orvosok ilyen irányú képzésének, miért nem kötelezi a kórházakat e műtéti eljárás átvételére, napi gyakorlatára? Mert ha hiszik, ha nem, a hazai kórházak zömében nem műtenek ilyen módon. Így aztán a gyorsan gyógyulni vágyó beteg, aki az interneten, vagy éppen szájhagyomány útján keresi bajára a megoldást, nyakába veszi az országot és persze a pénzáldozattól sem visszariadva, lakóhelyétől távol találja meg a megfelelő ellátást.
   Közismert, hogy sok vezető orvos már nem akar újat tanulni, hiszen ha jó volt évtizedekig, amit csinált, minek ez a nagy modernkedés, ahogy az is köztudott, minden szervezetben vannak pozíció és hatalmi harcok, amelyek oltárán eleshet az újítás.
   Meg a beteg gyors gyógyulása.