Mármint Marija Sarapova teniszező a doppingteszten. Január óta vele bukott már vagy száz másik sportoló is.
   A történet közismert, a sportolók egy meldonium hatóanyagú szívgyógyszert szedtek, ahogy, ha bevallják, ha nem, majd' minden élsportoló szed valamit. Igen ám, de a véráramlást elősegítő szer január 1-jétől felkerült az új doppinglistára, amit a versenyzők, még inkább az őket segítő szakemberek figyelmen kívül hagytak.
   Az ember hajlamos a hír hallatán sajnálkozni, hogy ilyen sok sportember küzd szívproblémákkal. Természetesen nem betegek ők, sokkal inkább az a szemlélet, amely álszent módon áll a teljesítményfokozáshoz. Mert miközben ezektől a modern gladiátoroktól szórakoztatásunkat, a korábbiakat újra és újra felülmúló látványosságot, csúcsokat várunk el, azt is megköveteljük, hogy úgy éljenek, mint mi, akiknek legfeljebb emberi, de semmiképpen sem emberfeletti teljesítményeket kell felmutatnunk nap mint nap.
   Életem meghatározó részét töltöttem a sportban, versenyzőként, edzőként, sportvezetőként, egy rövid ideig még testnevelő tanárként is, vagyis vannak ismereteim a teljesítményről, annak elérési lehetőségeiről. Mindamellett soha nem engedtem meg tanítványaimnak még csak a dopping gondolatát sem, de közben egyeztettem az orvosokkal, hogy a szervezetet tápláló, plusz energiával ellátó, az egészségre nem káros táplálék-kiegészítőket találjak versenyzőimnek a legkeményebb edzések időszakára. Mert a mindennapok megszokott táplálkozásával aligha lehet kiválót teljesíteni.
   Kardiológus ismerősöm ajánlotta egyszer, hogy ha már hajlott korom ellenére is sokat sportolok, segítsek az amúgy problémamentes szívemnek és vegyem meg a patikákban vény nélkül kapható, közismert szívgyógyszert, mert – mint mondta – ez a szív sója, támogatja a normális működését. Vagyis még egy átlagos amatőr sportolónak is hasznos az ilyen szer. 
   Miután a tenisz az egyik kedvelt időtöltésem, természetesen megnézem a teniszcsillagok egy-egy meccsét. Fülsértő sikoltozásai ellenére is egyik kedvencem a világ legjobban kereső sportolónője, Marija Sarapova, aki túl azon, hogy pompás látvány a tévé képernyőjén, elképesztően nagy küzdő, kiváló játékos. Vele és élvonalbeli ellenfeleivel szemben hatalmas az elvárás, olyannyira sokat kell edzeniük, oly rengeteg mérkőzésen teljesíteniük, állandóan utazniuk, hogy amikor reggel felébrednek, sokszor azt sem tudják, melyik országban vannak. Nekik talán más elbírálás alá kellene esniük, mint az amatőr sportolóknak, akik nem foglalkozásszerűen űzik hobbijukat.
   A kérdés tehát az, hogyha egy munkájában túlterhelt lakatos, asztalos, adminisztrátor, sebész vagy miniszterelnök bármikor beszedheti ezeket a teljesítményfokozókat az eltiltás veszélye nélkül, akkor a sportcirkusz munkatársai miért nem?
   Ugye, hogy álszent az ügy?