Aggódó szülők
- Egy idő után már nem szólhatunk az életükbe, csak izgulhatunk értük és tehetetlenül nézzük, hogy mi lesz velük. Ez a szülők sorsa.
Így összegezte aggodalmát a hetven közelében járó férfi, aki nap, mint nap szomorúsággal figyeli lánya életét, rendre félresikló kapcsolatait, állástalanságát, hányódását.
Nem egyedi a férfi helyzete, mifelénk mostanában szülők tízezrei aggódnak csemetéikért, akik nem olyan életet élnek, mint amit anyjuk, apjuk szánt nekik. Talán régen könnyebb volt, akkor, amikor még életre szólóan a szülő találta ki a szakmát gyermekének, egyengette utódja haladását a valóság rögös útján, sőt sokszor még a leendő férjet, feleséget is a család, a barátok találták meg az eladósorba került, vagy házasulandó fiatalnak. Ma meg az ifjak hamar szembeszállnak szüleikkel és saját fejük után járják a maguk útját.
De sokan nagyon is elveszettnek tűnnek az önként választott úton. Nehezen hagyják el a szülői házat (mamahotel) és ha választottak is pályát, gyakorta elégedetlenek a munkahellyel, fizetéssel. Szüleik egy életen át dolgoztak, és lám csak mire jutottak? Akik nem halmozhattak fel vagyont, és ők adják a többséget, idősebb korukra keményen meghúzhatják a nadrágszíjat, hogy még valamennyire a felszínen tarthassák magukat. De elrettentő példa az is, ha a szülők állandó ügyeletekkel, stresszel, munkahelyi túlterheltséggel küzdő orvosok, mellékállásokkal megélni próbáló értelmiségiek, vagy testet-lelket ölő kemény munkával és alulfizetettséggel jutalmazott munkások. A fiataloknak ez az élet ma már nem kell.
Így aztán az ifjak jelentős része, ha tud, sem helyezkedik el, próbál ügyeskedni, visszaszorítani az igényeit és úgy pergetni a napokat, éveket. Nem házasodik, és nem szül gyereket, nincsenek távlati törekvései, hogyan is lehetnének, nem olyan a világ, de nincsenek ösztönző, előbbre vivő célok sem, mert ami ma érték, az egy tollvonástól bármikor megváltozhat. Akkor meg minek a sok erőfeszítés, hiszen valahogy majdcsak lesz.
Vannak persze nagy számban olyanok is, akik családot alapítanak, szép pályát futnak be, mások meg világgá mennek, és hazájuktól messze keresik a boldogulást. A szülő meg csak figyel, félt, esetleg szót emel az ellen, amit lát, ami nem tetszik neki, de ezzel csupán a jó viszonyt veszélyezteti.
Mert a szülő elavult tanácsaival, egy letűnt világban szerzett tapasztalataival bizony aligha tud segíteni a harmincon, vagy negyvenen túli gyerekének. Csak aggódik érte, félti őt és persze egyúttal mérhetetlenül sajnálja is.
Nem ilyen világot akart neki.