Tisztes, bár szegény polgári családba születtem, az emberi együttélés írott és íratlan szabályai, törvényei alapján irányították szüleim az életemet, becsületes embernek neveltek. Így volt ez egészen huszonkét éves koromig, amikor is kétéves sorkatonai szolgálatra magába szippantott a Magyar Néphadsereg.
   Nem tartozom azok közé, akik férfitársaságban azonnal katonaélményeikkel fárasztják alkalmi közönségüket, de tényként leírhatom, hogy sok kalandot éltem meg és igen sokat profitáltam a seregben eltöltött közel 730 napból. Ugyanis én, a jól nevelt polgárgyerek a túlélés, vagyis a piszkálások, fogdák, csicskáztatások, bajtársi verések elkerülése érdekében tapasztaltabb társaimtól számtalan hasznos ismeretre tettem szert.    Megtanultam lopni, rezzenéstelen tekintettel hazudni, dokumentumot hamisítani, igen cifrán káromkodni és kiváló menetdalokat énekelni. Talán csak a hazát megvédeni nem tudtam volna a kiképzés végén. Nem is volt sok bajom a sereggel, esetleg csak az, hogy nagyon nehéz volt újból tisztességessé lenni a leszerelést, vagyis fiatal életem elfecsérelt két esztendejét követően. Akik ismernek, igazolhatják, végül is a seregben tanultak ellenére becsületesen éltem eddigi életemet.
   Mindez annak nyomán jutott eszembe, hogy egyes fontos tisztséget betöltő vezetőink felvetették a sorkatonaság visszaállításának szükségességét, s bár hazánk igen tiszteletre méltó egyszemélyi vezetője ennek szándékát cáfolta, azért a levegőben ott maradt a kétely. Ő ugyanis már sok mindent cáfolt korábban is, amelyeket napokkal, vagy hetekkel később szégyenérzet nélkül megvalósított.
Szóval a lényeg, hogy egyesek agyába bevillant a reguláris hadsereg újbóli felállításának ötlete. Sorozással, behívással, kiképzéssel meg jó sok közpénzzel.
   Rengeteg morzsa képes ám leesni az asztalról egy ilyen nagy „főzésnél” és ezt az egykori hadtáposok, meg jó néhány bennfentes elöljáró biztosan tanúsíthatná. Sokaknak lenne nagy buli egy állami pénzből működő sereg.
   Az persze már más kérdés, hogy vajon miféle pénzből, újonnan kivetett adóból lehetne fenntartani egy kötelező bevonuláson alapuló hadsereget? Mert ha csak egy húszezres sereggel számolunk – a rendszerváltáskor 80 ezer fő alkotta a Néphadsereget – akkor is százmilliárdok kellenének a bakák etetésére, öltöztetésére, laktatására, kiképzésére, felfegyverezésére, hogy a tömegnyi járulékos költséget ne is említsem.
   A mai, korszerű hadviselésben magasan képzett profi harcosokra, nagy szaktudású háttérkatonákra, és hallatlanul fejlett, méregdrága légi, tengeri, szárazföldi technikai haderőre van szükség, ami azért a NATO-ban nagyrészt adott. A terroristákat meg úgysem lehet megrettent húszévesekkel legyőzni.
   Jó kis gumicsont ez megint, s míg rágjuk, igen sok szennyes ügyet feledünk.