Az október végi bágyadt napsütés az autó leengedett ablakán át kellemesen melengetett a fővárosi Ferenciek terének szombati csúcsforgalmában. A háromnapos ünnep második napjának délutánján ezrek igyekeztek fontos úti céljuk felé. A nagy forgalom ellenére is békésnek tűnt a hangulat, feszültséget legfeljebb az autórádiókból áramló hírek okoztak.
   Ketten ültünk az autóban és beszélgetve vártuk a továbbhaladás lehetőségét, amikor a modern kori viszonylagos idillbe egy furcsa esemény váratlansága vágott villámként. Éppen sebességbe kapcsoltam, hogy újabb métereket guruljak, amikor a magasból egy véres testű galamb zuhant az autóm elé. Egy pillanatig azt hittem, hogy a szembejövő forgalmi sávok egyikében üthette el egy jármű, de akkor mit keresett méterekkel az autóm felett?
   Első döbbenetünk után tudatosult mindkettőnkben, hogy pár pillanattal korábban egy, a forgalom zaján éppen csak átszűrődő durranást hallottunk, talán egy légpuska, vagy egy kisebb kaliberű vadászfegyver hangját. Egy városi vadász fegyverének csattanását, aki a kocsik tömege felett, valamelyik belvárosi ház lakásának szobájából érzett vágyat egy lény életének kioltására.
   A sokat tapasztalt kelet-európai polgár hajlamos egy ilyen eseményt lazán elintézni azzal, hogy nagy az Isten állatkertje. De a történet azért sokkal mélyebb, mondhatni feneketlen mélységekbe vezeti az esemény véletlen szemlélőjét.
   Manapság, amikor az egész világ fegyverropogástól hangos, amikor a békés Amerikában naponta ölnek halomra iskolásokat ámokfutó osztálytársaik, és amikor mindenfelé mindinkább az erőszak kerekedik felül a józan észen, felvet néhány kérdést az emberek feje felett lövöldözni vágyó polgártársunk tette.
   Mert ugyebár elérkezik a pillanat, amikor a magasból véres testtel az autók közé zuhanó madár látványa már nem okoz kielégülést a gyilkolási vágytól fűtött lénynek és mind nagyobb vadra vágyik majd. Eleinte megteszi majd egy macska, vagy kutya, akit gazdája mellől lő ki a nagy vadász, de ez is unalmassá válik egy idő után. Na, de megölni egy embert, azért mégiscsak más, annak már van húzása, abban van izgalom!
   Elgondolkodtató, vajon hány engedélyezett, vagy feketén tartott fegyver van ma a magyar emberek kezében, és azok miért is kellenek egy békés ország háztartásaiba? Feltételezem, nagyon sok és ez mindenképpen félelmet keltő.
   Hazánkban, az utóbbi évtizedekben, néhány esetet leszámítva, mindeddig nem volt túl nagy divatja az ámokfutó mészárlásnak, a rendfenntartók és az eszementek közötti tűzharcoknak, de az színjátszás világából tudjuk, ahol a színen fegyver van, ott annak előbb, vagy utóbb el kell sülnie.
   Derék embertársunk, aki ezúttal egy galambot lőtt a tömegbe, meglehet, már arról álmodozik, hogy egyszer majd embert lő a felreppenő galambok közé.