„Az emberek döntöttek: az országot meg kell védeni”. E kijelentés nyomul szemünk elé lépten-nyomon a közutakon az óriásplakátokról. Helyzet, alig kezelhető népvándorlási helyzet van.
   Komoly események nyomására az óriásplakát-szövegek megfogalmazóin túl is sokaknak kell megszólalniuk és véleményt alkotniuk. Így tett például a Csongrádi Református Egyházmegye is, amely a minap nagy nyilvánosságot kapott közleményt tett közzé. A szöveg szerkesztői többek között ezt írták: „Valljuk, hogy a teremtő Isten szabta meg a népek idejét és helyét, hogy hol lakjanak. Ebből következik, hogy egy ország és nép vezetői védik azt a területet és az ott lakókat, amit Isten nekik kirendelt...”
   Igen tanulságos gondolatok. Csak egy kicsit bicsaklik meg a valósággal szemben, ahogy sok honfitársunk gondolkodása is. Érdemes tehát visszakanyarodnunk a történelem tényeihez, már ha az egyáltalán valamit is számít.
   Szabó Dezső az ELTE BTK Germanisztikai Intézetének tudományos munkatársaként, a „Magyarország újratelepítése a török kiűzése után. A „harmadik honalapítás", 1686-1800” című dolgozatában összegzi hazánk elnéptelenedését és újranépesítését. Íme, egy elgondolkodtató részlet a tudományos munkából: „Magyarország 18. századi betelepítésével alapjaiban változott meg a Kárpát-medence etnikai térképe. Míg a 15. század végén az ország 4-4.5 millió lakosának 80-85%-a volt magyar, addig a 18. századi 3.5 millióról 9.2 millióra nőtt népességnek a felét sem érte el a magyarság aránya.” A számadatok tanúsága szerint valójában a lakosság egyharmada, 3 122 000 fő volt magyar.
   És akkor még szót sem ejtettünk a korábbi évszázadok bevándorlási, betelepítési hullámairól. Vagyis kijelenthetjük, hogy a történelmi Magyarország területén élők döntő többsége bevándorló volt. Erről tanúskodik az evangélikus lelkész, pedagógiai és gazdasági szakíró Tessedik Sámuel leírása is. Az 1784-ban megjelent, „Parasztember Magyarországban micsoda és mi lehetne; egy jó rendbe szedettfalunakrajzolatjával egyetemben" című művében báró Harruckern János nagybirtokos 1716-ban elkezdett telepítési tevékenységével kapcsolatban írta: „Ez a békességet tűrő úr tudott utat és módot találni, hogy Magyarországnak tartományibul is, úgymint Sváb-Frank és Rajna kerületibül is ide embereket hívott... mindenféle nemzet, magyar, német, tót, rác és oláh barátságosan bevétetett...
   Félreértés ne legyen, ahogy eddig, továbbra is azt tartanám jó megoldásnak, ha napjainkban a háborúk elől menekülőket saját hazájuk közelében, az Európai Unió területén kívül sikerülne tartani, bevándorlási kérelmeiket ott eldönteni és ott segíteni őket sorsuk rendeződéséig, hogy senki se induljon feleslegesen útnak káoszt, ellenségeskedést okozva vándorlásával.
   De amíg az európai közösség eljut idáig, nekünk sem lenne szabad elfelejtenünk, hogy többségünk családja nagy valószínűséggel egykor bevándorló volt.