- Rettegek, napok óta rosszul alszom, amióta meghallottam, hogy házunkhoz közel, Dinnyésen több ingatlant vett az állam, mert itt akarnak menekülttábort létrehozni. Mondja, mi lesz így a mi életünkkel, mi lesz a most pár hónapos kisfiammal?
    A fiatal családapa ijedtsége érthető és tökéletesen jellemzi a mai közállapotokat, a felfokozott, államilag is keményen gerjesztett idegenellenességet. Mifelénk ugyan semmiféle ésszerűtlenséget sem lehet kizárni, de, amikor visszakérdeztem, hogy vajon a nyugatra tartó menekülőket miért is helyeznék el hazánk egyik ékköve, a turisztikai szempontból is nagyon fontos Velencei-tó mellett, mi lenne ennek az értelme, már a panaszkodó fiatalember sem tudott észérveket felhozni. Ő sem érti – mondta – csak ideges amióta dinnyési ismerőse megsúgta mindezt neki.
    Valóban félelmetes, ami a menekültáradat nagyságát, megállíthatatlanságát, a helyzet megoldhatatlanságát illeti. Egyrészt adott egy véres polgárháború és tömeggyilkos terrorszervezet uralma által sújtott hatalmas térség, másrészt egy tehetetlen, huszonnyolc felé húzó európai szövetség, amely bár eszmeiségében emberbarát, segítő- és befogadásra kész, a kialakult helyzetre képtelen megoldást találni. Az áradó tömeg eközben meg mind kezelhetetlenebb cunamivá, emberi szökőárrá válik.
    - Menjenek vissza, ahonnan jöttek! – vetette oda nekem dühösen kormánypárti ismerősöm, aki nagyon is helyeselte a magyar nyelven, a magyaroknak szánt idegenellenes plakátözönt, amikor arról beszélgettünk, hogy mi lenne a helyes megoldás, mert a kerítés legfeljebb csak a drótgyártóknak jó.
    Aki elolvasott egy-két tudósítást az augusztus 20-ai ünnepségekről, vagy részt vett valamelyiken és meghallgatta a szónokokat, tudja, szinte mindenütt a menekültellenes gondolatok uralták az ünnepi beszédeket.
   Pedig a menekülők cseppet sem veszélyeztetik Magyarország államiságát, de még a kenyerünket sem, hiszen jószerével egyikük sem akar magyar lenni, vagy akárcsak ideig-óráig is nálunk élni. Ők egy boldogabb, békésebb világba vágynak.
    A megoldásról persze fogalmam sincs. Hajlamos vagyok elfogadni azt a már több politikus, pénzember által is felvetett ötletet, hogy az uniónak bérelnie kellene egy hatalmas észak-afrikai területet, vagy egy nagyobb lakatlan, esetleg alig lakott szigetet és oda vinni a menekülőket, ellátva őket mindennel, ami az élethez kell. Aztán, ha a menekülők országaiban rendeződnek a dolgok, bármikor szabadon indulhatnának haza. Tudom, meglehetősen utópisztikus elképzelés, de még mindig több a realitása, mint százezrek befogadásának, taníttatásának, munkával, megélhetéssel ellátásának és jobb, mint a tehetetlen tétlenség. Minden értelemben olcsóbb lenne, mint az, ami most történik, és amelynek se hosszát, se végét nem látjuk.
    De azért augusztus 20-ának mégsem erről kellett volna szólnia.