A vasárnapi zárva tartásnak köszönhetően péntek délelőtt igen hosszúra nőtt sor végén ácsorogtam az egyik velencei-tavi szupermarket pénztáránál és a degeszre tömött bevásárlókocsikat nézegettem. Azon elmélkedtem, vajon vásárlótársaim hány hétre vásárolnak be, hiszen egy nyári hétvégén, még ha nagy is a család, annyi eledelt aligha lehet elfogyasztani, amennyit bezsúfoltak a kocsikba.
    Idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja: 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygónk a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Ez a nagyon is a bőrünkre menő hír a kibírhatatlan hőség, a menekültáradat, a mindennapi gyűlölködések, politikusi agyamentségek közepette teljességgel elsikkadt, legalábbis engem senki sem állított meg az utcán a kérdéssel: mit szólok hozzá? Nem úgy, mint egyik-másik hatalmat kapott percemberke vérlázító megnyilvánulásai esetén történik. Bár sajnos már azok is mind kevesebbeknél csapják ki a biztosítékot.
    A Global Footprint Network 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A nemzetközi túlfogyasztás napja minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygónk megújulóképességén felül fogyasztunk. Az elmúlt több mint tíz évben a túlfogyasztás világnapja kora októberről augusztus elejére került.
    Már mi magunk is érezhetünk a bajokból valamit, bár még bővében vagyunk a víznek, élelmiszernek, energiának és a boltok is tele vannak mindenféle árukkal, de láthatjuk a menekülteket, akik nem csak a háborúk, vérgőzös hadurak, hatalomvágyó diktátorok elől menekülnek, de az élelmiszer- és vízhiány, vagyis az életben maradás alapvető feltételeinek hiánya elől is.
   Ahogy a szakemberek mondják – miközben pusztába kiáltott szó minden szavuk – bolygónk tartalékainak felélése és a természeti rendszerek kizsigerelése miatt kell megküzdenünk a talajerózióval, a fokozódó szárazsággal, ivóvízhiánnyal, vagy az állati, növényi fajok sokszínűségének csökkenésével. Ehhez, mint hab a tortán, még ott az éghajlatváltozás, amelyből enyhülő teleinkkel, száraz, hőségriadókkal teli nyarainkkal már mi is kapunk ízelítőt.
    Az már régen kiderült, az emberiség nem egy túlzottan tanulékony faj, például abban, hogy a tehetősebbek is rájöjjenek, lehetőségeik birtokában is felesleges a pazarlás. De sokfelé a tudatlanságuk gátolja meg az embereket abban, hogy megértsék, ahol nincs élelem, ivóvíz, nem szabad tucatszámra éhező gyerekeket szülni. Egyetlen faj túlszaporodása sem vezetett még jóra.
    Ahogy az ember, az egyetlen túlfogyasztó faj tevékenysége sem fog.