A magyarok többet várnának az élettől. Ezt nem én állítom, hanem az a minapi újságcikk, amely az Eurostat életminőséget vizsgáló felmérésének eredményeit összegezte.
A vizsgálatban az Európai Unió 28 országa mellett még részt vett Izland, Norvégia, Svájc és Szerbia is. E jeles társaságban a magyar emberek az életminőségükkel szemben fennálló elégedetlenségük miatt az utolsók között végeztek.
    A kutatók az általános elégedettség mellett nyolc részterületet is vizsgáltak, mint például az anyagi helyzet, lakhatás, állás, munka. A részletes eredmények az interneten könnyen megtalálhatók, ezúttal legyen elég annyi, hogy míg a szomszédos Románia lakosságának elégedettsége a tízes skálán egy tizedre marad csak el a németekétől és a szigetországbeli polgárokétól, addig hazánk népessége felettébb elégedetlen az életével. Nálunk rosszabbul csak Portugália, Szerbia és a sereghajtó Bulgária lakossága érzi magát a bőrében.
    Az adatokat vizsgálva kiderül, hogy az anyagi helyzetünkkel vagyunk a legkevésbé megelégedve, míg leginkább a munkánkkal vagyunk kibékülve, de a harminckét országból huszonegyben még e téren is jobban érzik magukat az emberek.
Nehéz megítélni az általános elégedetlenség okát, hiszen, ha józanul nézzük, a magyar emberek zömének – leszámítva a mély-szegénységben élők százezreit – minden nap van mit ennie, a legtöbbünknek van fedél a fejünk felett, az alacsony bérek ellenére is a világ gazdagabbik feléhez tartozunk. Az orvosi ellátottságunk a lepusztuló félben lévő intézményrendszer ellenére is sok ország által irigyelhető állapotú, nagyjából rend van, ha túlburjánozva, túlpolitizálva és körülményesen, de működnek a közhivatalok, van közoktatás (most hagyjuk a minőségét), vagyis ha lerontva, sok döccenővel és intézményesült korrupció közepette is, de tulajdonképpen működik az ország.
   Elég lenne arra a több mint hatvanmillió emberre gondolnunk, aki lakóhelyét, otthonát kényszerült napjainkban elhagyni és létét, gyermekeinek életét féltve menekülni országról, országra, hátha valahol nyugalmat, viszonylagos biztonságot talál a zsarnokok, állig felfegyverzett tömeggyilkosok, hatalomvágyó, véreskezű kiskirályok ellen. Mi legfeljebb a menekülőktől félünk.
    Ennek ellenére elégedetlenek vagyunk. Valóban kereshetnénk többet, dolgozhatnánk kevesebbet, élvezhetnénk jobban az élet örömeit, de ehhez megfelelő reformok, nemzeti kiegyezés és nyugodt lélek kellene. De a magyar lélek nem nyugodt és ez az állapot sokaknak jön jól, például a mindenkori hatalmasoknak, akik ha e téren is megosztott a társadalom, könnyebben uralkodhatnak gondolataink, vágyaink, gyűlölködéseink felett.
    De ne feledjük: az elégedetlenség hajtja előre a világot.