- Nem látsz, te barom! – lökte odébb kedvesen a nekiütköző idősebb urat a gyalogátkelőn a harmincas évei elején járó fiatalember. Láthatóan, az igen elfoglalt ifjú ember nagyon sietett és zavarta, hogy mindenféle figyelmetlen jöttment csak úgy akadályozta őt az utcán. Talán nagy igyekezete miatt nem vette észre a félrelökött kezében a fehér botot. Az idősebb úr ugyanis vak volt.
    A magyar emberek néha elképesztő segítőkészségről képesek tanúbizonyságot tenni, máskor meg kíméletlenek a mássággal, fogyatékossággal élőkkel szemben. Ma, amikor állami szintre emelkedett, kormányprogrammá vált a gyűlölet, nagyon gyorsan válhatnak ellenséggé a közülünk való, de valamiért más emberek. Egyelőre még „csak” az idegenek, meg az elvárttól eltérő szexuális identitású emberek lettek egyszemélyi vezetőnk és szolgahadának célpontjaivá, de a gyűlöletnek nehéz határt szabni. Sorra kerülhetnek majd hivatalosan is a cigányok, zsidók, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek, az idegen nevűek, nyomorékok, vakok, süketek, szemüvegesek, kövérek, kopaszok. Mindegy is, a lényeg, hogy lehessen valakit jogszerűen gyűlölni, mert addig sem utálják a népek az urakat és az általuk létrehozott rendszert.
    Ebben a mind undorítóbb helyzetben igencsak felemelő és példamutató volt az az esemény, amelyet Sukorón, a VVSI Északi evezős és kajak-kenu pályáján tartottak. Ezen a rendezvényen ugyanis több száz fogyatékkal élő és ép ember szállt vízre sárkányhajókban, hogy együtt tegyék meg a kijelölt versenytávot. Ehhez pedig az ép mozgású, jó látású, hallású, erős embereknek türelemmel kellett lenniük a testi hibákkal élőkkel szemben, sőt segíteni, óvni is kellett őket.
   Ma bármikor könnyedén löknek arrébb életerős ifjak menni alig tudó, bottal közlekedő, vagy kerekesszékben ülő embereket, mert még a látványukat sem bírják. De a fizikai atrocitás mellett a mérhetetlen közömbösség is fájó lehet. Pedig csak egy rossz pillanat kérdése és bárkiből lehet mozgássérült, vagy vak. Ráadásul a fogyatékkal élők zöme éppen olyan hasznos tagja a magyar társadalomnak, mint azok, akik könnyedén dobnak a vállukra egy súlyos cementes zsákot és sétálnak vele akár ötven métert is. Az emberség nem testi erő, sokkal inkább neveltetés, jó érzés és a környezet elvárásának kérdése. Persze ott, ahol hivatalos, sőt elvárt a gyűlölködés, nehéz embernek maradni.
   Biztos, hogy a Velencei-tavon egy, csak fogyatékos legénységből álló sárkányhajót könnyedén legyőzött volna az épek csapata, de erre nemigen lehettek volna büszkék. Együtt, egy hajóban evezve ezúttal is jutottak valamire.
   Ez pedig örök tanulság.