Mostanában több sportoló is bekerült a hírekbe. Előbb két kiváló kajakos kábítószer-használat miatt állt pellengérre, nem sokkal később a jelenlegi legeredményesebb úszónkat vádolta meg bizonyítékok nélkül egy amerikai szaklap doppingváddal.
    Előrebocsátom, hogy nagyon elfogult vagyok a sportolókkal, életem jelentős részében voltam versenyző, vezetőedző, sportvezető, vagyis egyet-mást láttam, tapasztaltam e szépséges világban. Annál is inkább elfogult vagyok, mert tudom, hogy a cseppet sem könnyű edzéseimet milyen alázattal, sokszor a fizikai fájdalmaikat is leküzdve hajtották végre sportolóim, hogy a legnagyobb hazai megmérettetésen az ő nyakukba kerüljön a bajnoki arany. Tették ezt úgy, hogy bár korosztályukban hazai élversenyzők voltak, munkájukért legfeljebb érmet és dicséretet kaptak.
    Edzőként mindig tiltottam a doppingot és még azt a kísérleti regeneráló szert is leellenőriztettem orvos és patikus ismerőseimmel, amelyet a sportolók kórháza adott munkám segítésére. Azóta viszont nagyot változott a világ. Ma már lehetetlennek tartom, hogy valaki egyszerű sportszeretetből, kenyéren, szalonnán és vízen érjen el világraszóló sikereket. Mert születhet olyan egészen kivételes képességű ember valahol, a hétmilliárdnál is nagyobb népességből, akinek esze, akarata, állóképessége, gyorsasága, ereje, edzhetősége, sérülésmentessége segítség nélkül is mindenkié felett áll, de ez azért inkább csak a sci-fik világában lehetséges.
    A közülünk való tehetséges sportolóknak ugyanis kell támogatás. Mert, hogyan is lehetne másként háromhetes kerékpáros körversenyeken napi akár kétszáz kilométeres távokat majd’ ötvenkilométeres átlaggal végigtekerni, megmászni bringával olyan hegyeket, amelyeket átlagember bakancsban is csak hatalmas erőfeszítéssel és sok-sok pihenővel képes?
   Vagy, hogy lehetne a mind magasabbra tett léceket átugrani, világcsúcsokat futni, úszni akkor, amikor már az előző eredmény is az emberi teljesítőképesség csúcsának tűnt?
    Az élsport nem az az egykori kedves vetélkedő, amelyet gentlemanek és játékos kedvű ifjú leánykák műveltek szabadidejükben. Az élsport – és nem a sport egésze – show, üzlet, tömegek cirkuszi látványossága. Az ezerfejű cézár, a közönség csúcsokat, új és újabb izgalmakat követel, ahogy egykor Rómában. Ehhez pedig segítség, ha úgy tetszik, teljesítményfokozó szerek kellenek.
    A kábítószer-használattal ugyanakkor nem tudok mit kezdeni. Bizonyára van értelmes magyarázata annak, ha sokat kockáztatva ehhez fordul egy sportoló. Tudom ugyanis, hogy mi lelki és testi fájdalommal jár, ha valaki végig akar menni a sikerig vezető úton. Vajon azok, akik most oly könnyedén ítélkeznek, mennyit bírnának a fiatalok helyében?
    Óvatosan bánnék a sportolók feletti ítélkezéssel.