Jelentem nagyon magas a korrupciós hajlandóságom. Sokkal inkább az ellenkezőjét gondoltam eddig, de kiderült, rosszul ismerem magam.
    A K-Monitor napokban megjelent tesztjének célja, hogy felhívja kitöltőinek figyelmet arra, a korrupció nem milliós vagy milliárdos csúszópénzek elfogadásával kezdődik, hanem a hétköznapi szociális magatartásunkban gyökerezik. Miután vélhetően a tesztet rajtam kívül sok ezren kitöltötték az interneten, feltételezem sokan jártak úgy, mint én.
    A korrupciót eddig mindig úgy értelmeztem, ahogy például a Wikipedia szócikke is meghatározza: olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amelynek során valaki pénzért vagy más juttatásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Nos, a teszt azért messze nem erről szól.
    Mert miért is éreznénk korrupciónak azt, ha a munkaidőnk vége előtt két órával elmegyünk meghibásodott kocsijával az országúton rekedt barátunkért, vagy kérésére ajánlólevelet adunk egy volt munkatársunknak, pedig nem vagyunk teljesen meggyőződve alkalmasságról, esetleg, hogy szólunk néhány szót megfelelő helyen álláskereső unokatestvérünk érdekében, segítünk a vizsgán évfolyamtársunknak a vizsgateszt kitöltésében? Ugyanis ilyen kérdések is szerepeltek a korrupciós tesztben. Ezek sokkal inkább tartoznak az általános emberi segítőkészség, vagy a jó viszony érdekében visszautasítatlan kérések kategóriájába, mint a korrupcióéba. De voltak olyan kérdések is, hogy elfogadom-e, ha a szerelő, aki megjavította lakásomban a fűtést, felajánlja, nem ad számlát, mert így kevesebbet kell fizetnem? Naná, ki nem?
   Vagy ha túrázás közben meglátom, hogy egy teherautóról építési törmeléket öntenek egy közeli tóba, bejelenteném-e a hatóságnak? Aligha. Mert ugyebár lelkiismeretem szerint ezt meg kellene tennem, a hatóságok eljárásait ismerve meg inkább elfordulok és magamban dühöngök embertársaim gyalázatos tevékenységén.
    A nagy korrupciós tesztben jószerével kifejezetten korrupciós eset nem is fordul elő. A kérdőív alkotói magyarázatukban elmondják, szerintük a korrumpálhatóság nem csak a politikai vagy gazdasági botrányok főszereplőinek a kiváltsága és jó, ha tisztában vagyunk sebezhetőségünkkel, hogy képesek legyünk elkerülni a rossz döntéseket.
    Megtörténhet, hogy a nagyban játszó politikusok, gazdasági ügyeskedők, ha kitöltik a tesztet, kevésbé látszanak majd korrupcióra hajlamosnak, mint a segítőkész, vagy a hatalomtól tartó keményen dolgozó kisember. Mert milyen is lenne az a világ, ahol nem tennénk eleget rokonunk, barátunk, vagy az arra rászorulók parányi jóindulattal teljesíthető kérésének? Élhetetlen. Ezért a következő teszthez javasolnék pár kérdést: ad-e borravalót a pincérnek, szerelőnek, csúszópénzt az ügyintézőnek, hálapénzt az orvosnak?
    Mindennapi korrupciónk ugyanis itt kezdődnek.