Nincs mit szépíteni a helyzeten, közröhej tárgyává vált a mérhetetlenül nagy költségvetésből gazdálkodó állami televízió átalakítása során létrehozott M1 hírtévé. A csatorna bakiparádéja igencsak megmozgatta az internet humoristáinak, mémgyártóinak fantáziáját, hiszen március 15-e, vagyis az új hírtévé indulása óta nem telik el nap úgy, hogy néhány tréfa ne látna napvilágot a tévések szerencsétlenkedéséről.
    Most lépjünk elegánsan túl azon, hogy a csatorna maga mindössze egy egyszemélyi vezető és az ő hosszú ideig legkedvesebb barátja, oligarchája közötti háború eszközeként bosszúból, a már létező és sokak által kedvelt, bár erősen irányult hírszolgáltató televízió tönkretételére jött létre. A hírcsatorna gondolata önmagában nem rossz, egy pártatlan nemzeti hírtévé igenis szükséges vállalkozás lenne. Arról viszont, hogy a ma közszolgálatinak hazudott kormány és párttévé a maga mérhetetlen elfogultságával, számtalan hírhamisításával, hírelhallgatásával hogyan tesz eleget a hírszolgáltatás szabályainak, bárki bármikor meggyőződhet.
    Éppen ezért nem is erről szólok, sokkal inkább az elkapkodott és rosszul irányított csatornaindítás szenvedő veszteseiről. Nem a nézőkről, ők ugyanis eleinte kíváncsiak voltak, aztán bosszankodtak, majd hasukat fogva röhögtek, végül otthagyták a csatornát. Ezt jól mutatják a valóságos nézettségi adatok.
    A korábban sorban kirúgott szakemberek helyett felvett gyakornokokat, a vagyonért beszerzett, de csak az induló adás előtti napokban megérkezett igen bonyolult technikát önhibájukon kívül megismerni és így használni nem tudó műszakiakat, az ellenséggé vált médiumoktól nagy hírtelen átcsábított, de ilyen hatalmas feladatra nem alkalmas dolgozókat védem. Ők azok, akik arcukat, nevüket adják a képernyőn látható, kínröhejt kiváltó selejtes termékhez. Pedig nem ők a hibásak.
   Miután huszonnégy éven át vezettem helyi, térségi televíziókat, ebből kettőt minden tekintetben nulláról építettem fel, amiben a munkatársak kiválasztásától, a műsorszerkezet kialakításán át a napi működtetésig minden benne volt, jogot formálhatok arra, hogy véleményt nyilvánítsak.
    Az élőben jelentkező hírszolgáltatás macerás tevékenység. Az újonnan összeválogatott stábnak heteken át kellett volna gyakorlásként napi műsort készíteni, megismerve a szükséges informatikai hátteret, programokat, gépeket, a riportereknek gyakorolni a kamera előtti beszédet, az alany egyezetését az állítmánnyal. Élesben csinálni mindent, de a háttérben. Aztán ha összeáll az egész, ha a kisujjban van minden, már mehet is a nézők szeme előtt.
    De nem így történt, ezért tehetséges, jobb sorsra érdemes embereket tettek nevetségessé, idegileg tönkre, vették el kedvüket az amúgy is stresszes tévés munkától. Most egy ország röhög rajtuk, pedig ők vétlenek.
    Az akarnok, gőgös főnökök, a tehetségtelen vezetők a röhejesek. De az ő képük biztosan nem ég a szégyentől.