- Maga mikorra kapott időpontot?
    - Tizenkettőre.
    - Már egy van, és még nem hívták?
    - Nem, de mint számít ez az óra várakozás ahhoz képest, hogy december közepén kértem időpontot és március elejére kaptam?
    Ha valaki is azt gondolná, hogy kitalált párbeszédet írtam le, súlyosan téved. Mindaz napjainkban hangzott el egy fehérvári rendelőben, ahol a vizsgálatra érkezett betegek sorsukba beletörődve várakoztak sorukra.
    Elméletileg már nem lenne garantálható a betegbiztonság, a gyakorlatban is csak azért működik, mert az orvosok és szakdolgozók a hátukon viszik az ellátást. Ha mégis meggyógyulnak a betegek, akkor az már csak az egészségügyiek személyes odaadásán múlik. Ez derült ki abból a kutatásból, amelyet orvosok és betegek között végzett egy piackutató cég a Magyar Rezidens Szövetség megbízásából.
    A háromszáz orvos és ötszáz beteg online megkérdezésével tartott vizsgálat során kiderült, nincs megfelelő számú személyzet a biztonságos betegellátásra, bár a betegek többsége még ezt nem érzékeli. Míg a betegek majd’ kétharmada úgy vélte, hogy megfelelően bánnak vele, ha orvosi kezelésre szorulnak, az orvosok szerint már sem a kellő időt, sem a megfelelő ellátást nem tudják biztosítani a pácienseknek.
    A fiatal orvosokat – már aki még itthon maradt – tömörítő szövetség elnöke szerint ezer lakosra nyolc nővér lenne az elvárt minimum, de nálunk csak 5,5 jut. Ezer osztrák emberre 4,8, csehre 3,6, magyarra viszont csak 2,4 orvos jut. S, hogy nem hal meg ellátatlanul a legtöbb beteg, ma még annak köszönhető, hogy a rendelőkben, kórházakban tevékenykedő elhivatott orvosok, ápolók sokkal hosszabb munkaidőben, lényegesen több munkával gyógyítják betegeiket, mint a boldogabb országokban dolgozó kollégáik. Tegyük még hozzá: és messze kevesebb pénzért.
   Kormánypárti ismerősöm orvosként mindezt úgy összegezte, tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy nincs elég pénz az orvosokra, nővérekre, a kórházak, szakrendelők fejlesztésére, működtetésére. Ez is egy magyarázat. Ugyanakkor azt látjuk, olvassuk, hogy uniós forrásokból állampártközeli vállalkozók – oligarchák? – gazdagodnak fénysebességgel, számolatlan milliárdokért méregdrága és felesleges stadionok bújnak ki gombamód a régiek helyén, közakarat ellenére épül hamarosan új atomerőmű és rendkívül alacsony nézettségű állami televíziók szaporodnak osztódással.
   Nagy valószínűséggel, ha a szerteszét osztogatott, illetlen zsebekbe, számlákra folyatott, bűnös módon elpancsolt százmilliárdokat nem egyéni, vagy kiscsoportos érdekek mentén használná fel hazánk legfőbb döntéshozója, jobban fizetett orvosok, korszerűbben felszerelt kórházak, szakrendelők szolgálnák a magyar embereket.
   Mert ha kevés a pénz, a bőrünkre menő pocsékolás megbocsáthatatlan bűn.