Az agressziót ki kell gyomlálni az emberi fajból, mert félő, hogy valamennyiünket elpusztít – nyilatkozta a minap a világ jelenleg élő egyik, ha nem a legnagyobb tudósa, Stephen Hawking elméleti fizikus.
    Ha valaki nem tudná kiről is van szó, annyit mindenképpen érdemes tudni róla, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt teljesen mozgásképtelen és kommunikálni is csak egy speciális, számára kifejlesztett eszközzel képes. Mindez cseppet sem gátolja abban, hogy elméje úgy szárnyaljon galaxisokon és fényévmilliókon keresztül, mint a szabadságától megrészegült ménes a végtelen sztyeppéken. Nagyon is elgondolkodtató tehát mindaz, amit sötét jövőnkről mondott.
    Nem vagyok egy nagy facebookozó, többnyire naponta egyszer látogatom meg a közösségi oldalt, akkor is csak pár percre, hogy ajánljam parányi újságomat olvasóimnak. De ha már ott vagyok, általában gyorsan végigfutom a posztokat, kommenteket kíváncsian arra, vajon mi foglalkoztatja ismerőseim népes táborát. Elkeseredve tapasztalom, hogy hatalmas agresszivitás uralkodott el jó néhány, általam korábban sokra értékelt ember gondolataiban.
    Azt, hogy időről időre a legsötétebb mélységet elérő cigányozás, zsidózás részese lehetek, ha nem tiltom le időben az ilyen posztokat és ismerősöket, szinte természetesnek vehetem, hiszen a politikusok haszontalanabbjai, ahogy több médium újságírói sem fogják vissza magukat e téren. Mindez mára szalonképes közbeszéddé vált. Aztán ott van a tapintható, már majdnem ütni kész gyűlölet a kormányzók hajthatatlan támogatóinak és ellenzőinek mondataiban. Ezeket olvasva sokszor érzi úgy az ember, hogy elég egy szikra, egy ideges hőzöngő és máris kitörhet a polgárháború. És ez csak a békés Magyarország, máshol már lőnek, robbantanak, lefejeznek, élve elégetnek. Észérvként.
    Az, hogy mi magyarok nem fogunk fegyvert egymás ellen, a hallgatag többség józan esze és békevágya mellett leginkább annak köszönhető – megint csak a Facebookon olvasható bejegyzésekre hivatkozom – hogy oly sok az ellentét, oly nagyszámú kisebb-nagyobb csoport gyűlöli a másikat, hogy itt nincs két szembenálló tömeg. Sok van. Éppen idevág legkedvesebb kormányzati szlogenem: „Magyarország összefog”.
    Remélem, egyszer tényleg képesek leszünk összefogni és megegyezni a nemzeti minimumban, egy olyan betartandó szabályrendszerben, amely majd a jövő-menő kormányoktól, percpolitikusoktól, önjelölt országmegváltóktól függetlenül kőbe vési az életünket keretbe foglaló, leginkább meghatározó dolgainkat és ezzel is csökkenti agresszivitásunkat.
    Addig viszont van még munka bőséggel, például el kell dönteni, hogy ki a magyar, és akit a másik magyar nem tart annak, ember-e egyáltalán? Aztán azt is el kell döntenünk, hogy kinek van igaza. Akármiben. Bármiben. Mindenben.
    Csoda, hogy ökölbe szorul a kezünk?