Lehet, hogy sokak számára csalódást okozok, de szeretem a focit. Stadionország tisztességes állampolgáraként időről időre kutyakötelességemnek érzem, hogy egy-egy hazai első osztályú labdarúgó-mérkőzést megtekintsek. Ahhoz persze már nagyon lerongyolódott az idegrendszerem, hogy ezt két félidőn keresztül tegyem, de öt, olykor akár tíz percig is képes vagyok a tévé előtt erre az embert próbáló tevékenységre.
   Aminek többnyire egy kezdődő idegbaj tünetei vetnek véget, hogy aztán negyed-, vagy félórányi pihentető csatornaszörfözés után újfent nekirugaszkodjak a meccs nézésének. Ilyenkor erősen reménykedem, hogy valami változott, csoda történt és példának okáért akár már háromszor is képesek lesznek a menők saját csapattársuknak passzolni a számukra oly engedetlen játékszert. Nincs mit szépíteni a történteken, ez a legtöbbször nem sikerül, én meg a kiújulni készülő idegbajom elől gyorsan valamilyen megnyugtató természetfilmre váltok. Csak azt csodálom, hogy a statisztika szerint még mindig van az országban több mint harmincezer ember – írásom előtti három fordulóban meccsenként 2240 fő – akik a szurkolói kártyák, beléptetőrendszerek, vénaszkenner és a pocsék focista teljesítmények ellenére időnként kimennek az adóink milliárdjaiból megépült, szép, új, ám az ürességtől kongó stadionokba, és ezért még fizetnek is.
   Mindez arról jutott eszembe, hogy a minap, miután a több tucatnyi tévécsatornám többsége számomra teljességgel érdektelen, unalmas, vagy éppen sokadszorra ismételt műsort adott, megint csak az egyik sportcsatornánál kötöttem ki, ahol az első pillanatban magával ragadott a látvány. Két angol csapat vívott hatalmas iramú, látványos és igen magas színvonalú mérkőzést. Mint kiderült, hogy a The Football Association Challenge Cup, röviden FA Kupa 134. szezonjának egyik összecsapását, az ötödosztályú Alderschot és az egy osztállyal feljebb, vagyis a negyedik vonalban vitézkedő Portsmouth meccsét sikerült elkapnom.
  A Hampshire megyei, 36 000 lakosú Alderschot kisváros igen szépen karbantartott, bár mindenféle makoveczi látványosságot nélkülöző, 7 200 fős, ebből 5 000 állóhellyel rendelkező stadionnal büszkélkedhet. A mérkőzés során sokszor mutatott nézősereg sörrel, ropogtatnivalóval a kézben láthatóan egy vidám, szórakoztató közösségi programon vett részt.
  Az angol Fa Kupa meccsét nézve újra csak azt éreztem, amit érzünk, tudunk, oly sokan: egyetlen stadionépíttető nagyúr sem intézkedhet arról, hogy legyen jó a magyar foci, erre ugyanis képtelen. Sok tehetséges, módszeresen kiválasztott, nagy tudású edzőktől tanuló gyerek kell ehhez, sokévnyi alázat labdarúgó-palántáktól, nevelőktől, szülőktől, aztán ha igen sokan lesznek, akik sokat tudnak mutatni e pompás játék szépségeiből és ezért sokukra leszünk kíváncsiak, akkor kellenek a stadionok.
   Félek, hogy a most épített csodák addigra romokká válnak.