- Igen találtam munkát, de nem vállaltam el – válaszolta érdeklődésemre fiatal ismerősöm. – Két lehetőséget ajánlott a cégvezető, vagy teljes munkaidősként jelent be, ha ragaszkodom ehhez és akkor ki is fizeti a minimálbért, vagy hivatalosan négyórásként dolgozom fele pénzért és majd zsebre ad kiegészítést, attól függően, hogy mennyire megy a cégnek.
   A szakmunkás fiatalember kiszámolta, ha minimálbérért elmegy dolgozni, adóznia, utaznia kell, többe kerül az étkezése, kopik a ruhája is, vagyis alig marad valami a béréből. Annyit meg akkor is megkeres, ha csak alkalmi munkákat vállal településén, havonta pár embernek rendbe teszi a kertjét, megjavít nekik ezt-azt és nem adózik egy fillért sem. – Rendesen meg kellene végre fizetni a munkát, mert mi melósok vagy elmegyünk innen, vagy sumákolunk – mondta, és ezzel nehéz volt vitatkozni.
   Minap egy lakossági fórumon az egyik felszólaló azzal vádolta a polgármestert, hogy nemigen tettek semmit sem a településen a munkanélküliség ellen és nem teremtettek új munkahelyeket, ezért a munkavállalók kétharmadának el kell utaznia máshova dolgozni.
   Az persze más kérdés, hogy ez nem is feladata egy önkormányzatnak, ahogy lehetőségei is végesek ebben, de a tényekhez tartozik, hogy az említett település területén egy új létesítményben étterem és boltok sora nem tud megnyílni, mert a tulajdonosok nem találnak képzett munkaerőt.
   Javulnak a foglalkoztatási adatok, ebben oroszlánrészt vállal a közfoglalkoztatás, ami pótcselekvésnek kiváló, de tisztességes megélhetésnek aligha. Ha mindezt kivonjuk a nagy statisztikai egészből, gyorsan kiderül, hogy csak a sok külföldre távozott miatt nem kirívóan nagy a hazai munkanélküliség. Ugyanakkor felemás a helyzet, mert egy-egy gazdasági szektor igen kemény munkaerőgondokkal küzd, miután a hazai fizetésekért nem hajlandók munkába állni a magyar munkakeresők.
   Nyilvánvalóan az emberek számolnak, ahogy az említett fiatal szakember is tette és arra jutnak, hogy ha beállnak a hazai taposómalomba, ha elherdálják életüket, akkor sem jutnak egyről a kettőre. Nehéz okosat mondani, mert a közmunka az otthon ülésnél és a segély várásánál valóban jobb, bár az érte kapott összeg nagyon kevésre elegendő, ahogy az alig megfizetett munka is csak a tengődést az egyik napról a másikra élést segíti elő.
   Amíg nem lesz változás, egymás mellett marad a munkanélküliség és a munkáshiány. Bármennyire ellentmond is e kettő egymásnak, sajnos ez a mai magyar valóság.