Két olyan információ került a lapokba a minap, amelyeken mélyen el kellene gondolkodnunk. Az egyik szerint nem kevesebb, mint 2 337 178 vagy ha így jobban felfogható: kétmillió-háromszázharminchétezer-százhetvennyolc állatfaj él a Földön. A magyar nemzeti hírügynökség által közzétett összeállítás ugyan 2004-es állapotot mutat, ettől az elmúlt évtizedben felfedezett, vagy éppen kihalt pár faj miatt a mostani adat alig térhet el. Döbbenetes szám, sohasem gondolunk bele, hogy amikor településünk aszfaltozott utcáit koptatjuk, kiskertünkben teszünk-veszünk, vagy éppen a lakószobánk magányában próbáljuk kipihenni fárasztó napunkat, hányféle életforma létezik a miénken kívül is közvetlen környezetünkben.
   A másik hírből egy 1820-ig visszatekintő és napjainkig tartó vizsgálat összegzéseként megtudhattuk, hogy milyen jelentősen javult életminőségünk eleinkéhez képest. Kiderült, hogy nem csak hét centivel lettünk magasabbak, de például az 1880-ban várható 30 év alatti átlagéletkort is sikerült 70-re feltornázni százharminc év alatt.
    A két hírnek és adatsornak első látásra nem sok köze van egymáshoz, de ha azt nézzük, hogy a majd két és félmillió állatfaj jelentős része, például a rákok 86 százaléka a veszélyeztetett fajok közé tartozik és a vészesen növekvő emberi lélekszám elképesztő koloncot jelent a földi élet egyensúlyában, akkor kiderül, igenis ott az ember minden kipusztult, vagy veszélyeztetett faj mögött.
  A hétmilliárd embernek ennie kell, ezért az éhes népek a hernyótól a főemlősökig, a rákoktól a cápáig valóban mindent levadásznak, kifognak, amiből csak humán eledel lehet. Nem csak csillapíthatatlan étvágyunk, az emiatt növekvő mezőgazdasági, állattartási tevékenységünk, de lakhatási igényünk is pusztítja az élővilágot, a fajok tömegének élőterét. Naponta sok labdarúgó-pályányival csökken az őserdők területe, fajok százainak, ezreinek lakóhelye. Ezek az élőlények vagy alkalmazkodnak az ember közelségéhez, ez a ritkább, vagy csendesen kimúlnak, mert nincs hol élniük, nincs mit enniük.
  Jó hír, hogy míg olvasni és írni a világ népességének kevesebb, mint 20 százaléka tudott 1820-ban, az arány 2000-re csaknem 80 százalékra ugrott. Örömteli az is, hogy az elmúlt 60 évben sok országban rengeteget csökkentek a nemek közti különbségek. Szóval jobban élünk, mint valaha, jobb lett a sorsunk, tovább maradunk e sártekén és ezalatt sok-sok húst vagyunk képesek elfogyasztani.
  Ideje lenne mindannyiunknak fajvédőkké válni.