Napi majdnem 20 millió, percenként mintegy 13 500 forint. Ennyit keres a híradások szerint Ramadel Falcao. Ő az a kolumbiai játékos, akit a nagyhírű Manchester United vett kölcsön egy évre és fizeti neki ezt a magyar aggyal aligha felfogható fizetést a munkájáért, vagyis a labda rúgásáért.
   Hogy viszonyítani tudjunk, ezzel az összeggel még csak köszönő viszonyban sem lehet a hazai csillagok járandósága. Kevesebb bevételhez jut az egyik legjobban kereső és igen nagyhatalmú háttérember, akinek mindeddig nagyon jól ment az üzlet, mert egykori kollégiumi szobatársa, szívbéli jó barátja, pénzügyi tanácsadója (volt?) hazánk egyszemélyi vezetőjének. De ha mindez a kereseteken múlna, a világhírű kolumbiai után még a meccsen használt zokniját sem cipelhetné az a hazai polgármester, aki a leggazdagabb magyarok közé verekedte fel magát pár év alatt és ehhez csak a már említett, igen tisztelt vezető barátsága, szolgálata kellett. Láthatjuk, van tudás, amelyet megfizetnek.
   Jelentős hátrányban vannak a fizetések terén a labdarúgás hazai mesterei is (holott a hét végén láthattuk, nagyon megérik a pénzüket), akik még csak a második legtöbbet kereső angol futballista bérezését sem közelítik keresetükkel, pedig Wayne Rooney jövedelme éppen csak alulról csapkodja a heti 120 millió forintot. És akkor még szót sem ejtettem az olyan sztárokról, mint az argentin Messi, a portugál C. Ronaldo, vagy a világ fociszínházának további vagyont érő és kereső tagjai. De, higgye el mindenki, egyetlen millióknak örömöt szerző labdarúgótól, teniszezőtől, kerékpárostól, atlétától, úszótól sem sajnálom a vagyonát, jövedelmét. Ők ugyanis tudnak valamit, amit a másik hétmilliárd kevésbé.    
   Tudom, a sportpályafutás rövid, pár év alatt kell a sztároknak biztosítaniuk a jövőjüket. Csak valahogy az arányokkal nem vagyok megbékülve, mert idehaza az üres nézőterek előtt játszó labdarúgók zöme is messze többet keres, mint az az orvos, aki emberek ezreit gyógyítja, vagy éppen menti meg és közben a végeláthatatlan ügyeletekkel, napi alig elviselhető stresszel, az előírtnál jelentősen hosszabb munkaidővel rámegy minderre az élete.
   De nyugodtan hasonlíthatom az említett kereseteket a jövő nemzedékét csekély megbecsülés mellett felnevelő pedagógusokéval, vagy a mindennapi létezésünket biztosító szakemberekével. Igaz, nekik nem tapsolnak tíz- és százezrek, csak élünk tudásukkal, szolgáltatásaikkal. Ezúttal szóba sem hozom a hazai politikai elit kiemelkedő javadalmazását, minek is tenném, ők aztán tényleg rászolgálnak elismerésünkre.  
   Falcao fizetése nyomán megállapíthatjuk: ha jól akarunk élni, legyünk kolumbiai labdarúgók Angliában, első osztályú focisták itthon, vagy szívbéli jó barátai nagyhatalmú embereknek, és akkor a jövőnk biztosított lesz.
   Mert ha ez nem jön össze, jól megnézhetjük magunkat.