- Búcsúzom – mondta a postás, miután átvettem az ajánlott küldeményt – hétfőn már nem én jövök.
   Azt hittem nyaralni megy, de mint kiderült, ennél jelentősebb a helyzet. Elmondta, hogy középkorú emberként az igen szerény fizetéséből már nem tud megélni, a családtagoknak is alig akad munkája, valamit kell hát tenni. Kimegy Ausztriába dolgozni. Persze olyan munkát kap csak, amelyhez nem kell németül beszélni, mert nem tud, és nem kell szakmai képzettség sem. Takarítás, mosogatás, gondnoki teendők mennek nyelvtudás híján is, de a pénz így is jóval több lesz, mint amit itthon kereshet cseppet sem könnyű munkájával.
   Nemrégiben az egyik orvos ismerősöm mondta kutyasétáltatás közben, hogy egy ideig nem fogom látni, mert Dániában végre orvoshoz méltó fizetésért dolgozhat majd. A jobb megélhetésért ment ki Németországba, egy húsüzembe a fiatal férfi, majd utána neje, végül ifjú munkavállalónak éppenséggel már nemigen nevezhető édesanyja, aki kora miatt itthon semmiféle munkát sem kapott.
  A minap egy rádióinterjúban a Máltán alkalmazásban lévő, több mint ezer magyar dolgozó egyikével beszélgettek, aki baráti tanácsra került a különleges történelmű szigetországba és vállalt munkát. Ahogy mondta, ott sincs kolbászból a kerítés, nem fenékig tejfel az élet sem, hogy maradjunk a közhelyeknél, de aki jól dolgozik, azt megbecsülik és a hazai lehetséges jövedelmének többszörösét keresheti meg, még ha nem is a szakmájában dolgozik. De, mint mondta, számára, ahogy több kint élő magyar számára sem csak a magasabb jövedelem, hanem a kiszámíthatóság és a nyugalom is fontos.
  Amikor a riporter arról faggatta, hogy mikor jön haza és egyáltalán, hazajön-e még, a hölgy azt válaszolta, nem tudja, mert számára elborzasztó a magyarországi rasszizmus, míg ugyanezt Máltán egyáltalán nem tapasztalja. Málta, ahogy Magyarország is igen sokféle származású ember gyűjtőhelye, de ezt ott elfogadják és békésen képesek egymás mellett élni az emberek.
  A minap egy véletlenül összeverődött ismerősi társaságban, ahogy illik, egymás gyermekeire is rákérdeztek a résztvevők és sajnálatosan sok fiatalról derült ki, hogy hosszabb rövidebb ideig, vagy éppen véglegesen külföldön képzeli el boldogabb jövőjét.
  Szerencsére még nyitottak a határok és ezért a demokrácia csonkításával, leépítésével, az „aki nincs velünk, az nincs” elvével, az alulfizetettséggel, közmunkával, békétlenséggel, jövőtlenséggel nehéz itthon tartani az embereket. Lehet ünnepelni az ügyesen megszerzett teljhatalmat, büntetlenül visszaélni azzal, de a polgárok egy része, amíg teheti, a lábával szavaz. S mert egy élete van mindenkinek, hát a nyugodtabb, boldogabb világot választja.
  De ez így végtelenül szomorú.