Még dél sem volt és én máris kiborítottam két kedves hölgyet. Biztos bennem volt a hiba, talán türelmetlen voltam, bár ez általában nem jellemző rám.
   Kora délelőtt kezdődött az egész, valamiért aznap komoly izgalomban lehettek az ügynökök, mert miközben dolgoztam, jószerével félóránként hívtak remek ajánlataikkal. Ezúttal is azt tettem, amit máskor, a bemutatkozás után rögvest udvariasan közöltem, nem megyek sehova, nem veszek semmit, de köszönöm, hogy hívtak és további szép napot kívánok. Három esetben nem is volt gond, egyikük elnézést kért a zavarásért, másikuk udvariasan elköszönt, míg a harmadik hölgy, hogy ne is rabolja tovább a drága időmet, szó nélkül letette a telefont.
   Nincs nekem bajom a telefonos ügynökökkel, örülnek szegények, hogy dolgozhatnak, minek kellemetlenkedjek velük, hiszen csak a dolgukat teszik és megélhetésüket keresik. Nyilván szívesebben vállalnának örömtelibb munkát, ha kapnának. De ez is jobb – talán – mint a közmunka.
   Megértő vagyok, de sokszor tényleg a legalkalmatlanabb időben hívnak. Az említett napon éppen kevesebb volt a dolgom, ingerült sem voltam, mégis kiborítottam a két hölgyet. Az egyikük – ahogy magam elé képzeltem, középtermetű, erőteljes, igen határozott személyiség, otthon nemigen tűrhet ellentmondást – annak a biztosítónak a nevében hívott, amelyik a lakásomat biztosítja, de ő mit sem tudott a cég és köztem lévő szerződéses viszonyról. Erre fel is hívtam a kedves hölgy figyelmét, és gondoltam, itt a beszélgetésünk vége.
   Nem így történt. Mint mondtam, a hölgy a keményebb fajtából való lehet, hiszen azonnal támadásba lendült új szerződést ajánlott és máris egy, a lakásomon történő helyszíni megbeszélés időpontját akarta egyeztetni velem. Mindezt egyre kellemetlenebb erőszakossággal, majd amikor újfent megköszöntem hívását és elköszöntem, még egy hirtelen félbeszakadó szitkozódást hallottam.
  Nyilvánvalóan a telefon volt a hibás, mert nem kapcsolta szét elég gyorsan a beszélgetésünket. Ehhez hasonlóan játszódott le alig húsz perccel később a következő párbeszéd is, amelyben az ügynök még kormányénál is nagyobb rezsicsökkentő technológiát akart eladni nekem, de miután mondtam, hogy nem érdekel és többször is elköszöntem, még hallottam, mielőtt bontotta volna kettőnk társalgását: akkor fizessen többet!
  Ezúton kérek bocsánatot valamennyi hívómtól, amiért soha semmit sem veszek tőlük, sehova sem megyek el kedves meghívásukra és egyetlen ügynöküket sem fogadom a lakásomban. Elismerem, lehetetlen alak vagyok, így hát nem is érdemes engem hívni a jövőben.
  Mert ha így folytatják, kénytelen leszek a telefonról hamarosan áttérni a postagalambra.