Ülök kint a kertben, körülöttem zajlik az élet. Egyik szomszédom füvet nyír, a másik háznál az asszony mesél fennhangon egy alig követhető történetet az időnként belehümmögő férjének. Pár kerttel arrébb kopácsolnak, nevetgélnek. Mindez egyfajta békés háttérzajt ad kerti nyugalmamhoz.
   Óriásira nőtt fenyők, magasra törő örökzöldek teszik élhetőbbé parányi kertemben a környezetemet. Olvasgatok, időnként pihenésként fel-felnézek az ágakra, lesem, látok-e rajtuk mozgást. Közben már-már elkap a délutáni álom, de újra és újra felébresztenek a madarak. Egyik-másik néha felröppen, a fekete rigó valamit visz a csőrében, a cinke villámgyors röptével igyekszik dolgára. Az autóm tükrét valamilyen rejtélyes meggondolásból évről évre heteken át támadó, csőrével kitartóan csapkodó, amúgy igen szép erdei pinty időnként megfigyelő repülést végez kerti székem felett. Az állapot idilli, még ha a csipogó, trillázó, éneklő madárhangok ki is verik az álmot a szememből.
   Közel sem volt mindig ilyen hangulatos a légkör mifelénk. A szomszédjaimat csak dicsérni tudom, ők aztán nemigen zavarják életemet, csak a madárdal hiányzott évtizedekig a környezetünkben. Amíg az általam valóban nagyon kedvelt – macskaszerető – közvetlen szomszédjaim éltek, többnyire öt-hat, de olykor akár tíz macska őrjáratozott nálam is, a környékről minden madarat módszeresen kiirtva. Csendes lopakodással becserkészték a szárnyasokat és megölték őket, bár rendesen táplált cicák lévén, megenni már nemigen volt kedvük áldozataikat. Azt tették, amire a természet kódolta génjeiket, ösztöneiket. Uralkodtak és gyilkoltak.
   Sokszor figyeltem tevékenykedésüket, csalóka módon békésnek tűnő kedveskedésüket, pedig tudtam, hogy ha a nagy szürke kandúr vezetésével portyára indulnak, annak halál lesz a vége. Olyanok voltak, mint az emberek, akik sokszor ölnek kedvtelésből, pedig a prédára nincs is szükségük.
   Az is elgondolkodtatott, hogy mennyire befolyásolja a világot, ha olyan lények uralkodnak egy területen, amelyek számára a másik faj irtandó ellenség. Környezetükben tekintélyelvű rend hatalmasodik el, olyan, amelyben ellenfeleiknek a csend, a félelem, a másnapi lét bizonytalansága a meghatározó. Mert az egyeduralkodók és alattvalóik, a terület urai az állatvilágban is elnyomják, kisemmizik, ellehetetlenítik, sőt megölik ellenfeleiket.
   Mifelénk most béke van, csak egy-egy magányos cica sétálgat hatalmas territóriumában, miközben a feje felett vidám madárdalok színesítik a hétköznapok egyhangúságát.
   Tartok tőle, hogy közben a macskahad, élén egy sokra vágyó kandúrral, már élesíti körmeit a visszatéréshez. Mert uralkodni mámorító.