Nehezen vettem rá magam, már a téma okán is, de miután a Velencei-tó térségének egykor általam vezetett televíziójának, a Tó Tévének egyik korábbi munkatársa, operatőre kért meg, hogy nézzem meg első filmes alkotását, becsületbeli ügynek tekintettem ezt megtenni.
   Az vesse rám az első követ, aki többet várt volna mindettől a helyemben, hiszen a Holokauszt Emléknapra készített közel tizenhét perces táncfilmet általános iskolás diákok adták elő. Az első percekben komoly akaraterő kellett ahhoz, hogy ülve maradjak a monitor előtt, de egy idő után már nem ficánkoltam annyit a székemen, mint korábban, és a figyelmem is mind feszültebbé vált.
   A filmet Füsi Gyöngyi tanárnő, koreográfus, táncpedagógus, Lantos Andrea rendező és egykori kollégám, Filotás Mihály operatőr, vágó készítette az adonyi általános iskola tánc és színészet tagozatos diákjainak részvételével. Mindezt fontosnak tartottam leírni, mert egy olyan alkotás született, amelyet meggyőződésem szerint minden magyar általános iskolában látniuk kellene a diákoknak.
   A filmben magasabb, alacsonyabb, vékonyabb, ducibb lányok és fiúk, vagyis egy magyar település átlagos ifjai töltik egymás társaságában az időt. Mosolyognak, kedvesek, mígnem aztán egyikük egy-egy sárga csillaggal jelöli meg néhány pajtását.
A tánc során ettől a dermesztő jelenettől jutunk el a Duna felé menetelésen át a stilizált, eltáncolt kivégzésekig, addig a pillanatig, amikor a parton már csak az gazdátlanul árválkodó cipők maradnak.
  Nem tudom, hogy a filmszereplés közben az ifjú, 21. századi, békében élő általános iskolás gyerekek mit éreztek, mit gondoltak, viccelődtek-e, nevettek-e a forgatás alatt, ahogy azt sem, hogy hogyan érezték magukat, de tény, a kész film mély átérzésről, a történelem egy mérhetetlenül mocskos időszakának átéléséről, megértéséről tanúskodik. Talán a táncosok, vagyis a gyerekek azt is megértették, hogy e nép igazi tragédiáját „játszották” el, azt, amikor magyar a magyart, szomszéd a szomszédot ölte meg, mert másnak tartotta. Nem embernek, csak egy kiirtani való kártékony lénynek.
  A népirtás, idegen szóval: genocídium olyan megbocsáthatatlan bűntény, amelynek során egy-egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítése zajlik. Az emberiség történelme bővelkedik népirtásokban, amelyben a 20. század igencsak élen járt. Irtották a törökök az örményeket, a szovjetek az oroszokat, ukránokat, a németek a zsidóként megbélyegzett németeket és más európaiakat, a kambodzsai Vörös Khmerek a kambodzsaiakat, a ruandai hutuk a tuszikat és vissza, az irakiak a kurdokat, a szerbek a bosnyákokat és így tovább.
  Ebbe a szégyenteljes sorba illik a teljes kiirtást célzó holokauszt (égőáldozat), a soha meg nem bocsátható bűn, amelyre napjaink cigányellenessége, gerjesztetett antiszemitizmusa miatt kellene leginkább emlékezni. Mert volt, amikor magyar a magyart ölte, és ha nem vigyázunk újra öli.
  A 944 című film, egy amatőr alkotás, amely profi módon mutatja be azt, amit mindenkinek tudnia kell: aki ma a többség biztonságából nem tiltakozik a holokausztok ellen, holnapra könnyen válhat eltiporni való lénnyé. A világ kereke igen forgandó.