A napokban sok cégvezető idegeit tette próbára az a levél, amelyben egy önmagát államinak láttató és intézetnek feltüntető cég címerrel, benne egy tréfásnak tűnő szélkakassal, hivatalos szöveggel figyelmezteti az egyes vállalkozásokat a 24 ezer forintos befizetési kötelezettségükre. Az ügyön az sem sokat enyhít, hogy a hátoldalon igen halványan és nagyon apró betűkkel szó esik az önkéntességről.
   Szerencsére az internetnek is köszönhetően gyorsan elterjedt a híre, hogy csalásról, de legalábbis megtévesztésről van szó, miközben senkit sem kényszerítenek a fizetésre, legfeljebb bíznak a figyelmetlenségben és abban, hogy a nagyobb cégeknél talán semmit sem számít ekkora összeg, amelyet inkább befizetnek, mintsem, hogy utánajárjanak.
   Az eset ugyan nagyságrendje miatt ezúttal nagy hírverést kapott, de kisebb umbuldák naponta csapolják a magánemberek pénztárcáit. A telefonos ügynökök által felajánlott egészségügyi, üdülési, befektetési és még ki tudja miféle ajánlatok, amelyek garantáltan ingyenesek, igen sok embernek kerülnek a végén sokba.
   A lenyúlás, a hiszékenyek megkárosítása vélhetően egyidős az emberrel, bár ettől cseppet sem tűnik fel tett jobb színben. A kuruzslók, vásári csodadoktorok, a csodaszerek és tárgyak árulói semmivel sem voltak rosszabbak, mint például az a biztosító, amely mindent megígér leendő ügyfelének, hogy aztán a szerződés alig látható és megtalálható apró betűi közé rejtse el mindazokat a kivételeket, amelyek miatt végül is az esetleges kárért kapott összeg messze nem akkora, mint amennyire az amúgy is bajban lévő ember számít. És akkor a banki szerződésekről még szót sem ejtettünk.
   De nem jobb például egy olyan állam sem, amelyik minden lenyúlásához törvényt alkotva veszi el polgárai összegyűjtögetett magánnyugdíját, államosít erővel magánbankot, részesít előnyben csókosokat, kiváltságosokat, emeli áfáját világcsúcsmagasságokba. Elképesztően rossz az, ha nem számíthatunk a szolgáltatók, vendéglátósok, boltosok, szakemberek, bankok, politikusok tisztességére, mert akkor folyamatosan bennünk a kétely, vajon mikor vernek át, csapnak be, károsítanak meg minket ügyeskedő embertársaink, telefonos, vagy közüzemi szolgáltatóink, biztosítóink, bankjaink, vezetőink.
   Jelentsük ki gyorsan, az emberek – és talán a cégek többsége is – minden bizonnyal tisztességes, a földön heverő gazdátlan pénztárcának is igyekszik megtalálni tulajdonosát. Mert ez így (lenne) természetes. Ugyanakkor mindig és mindenhol ott vannak a csalók, akik miatt igen sokat bosszankodhatunk.
   Jó, ha figyelmünk egy pillanatra sem lankad.