Ilyen választásra még nem emlékszem, bár újságíróként, televíziósként korábban hat újkori parlamenti választást, azok kampányidőszakát csináltam végig, figyeltem közelről térségem jelöltjeit. Ezúttal viszont oly módon volt lefutott a választás, hogy az jószerével a szavazók körében semmiféle izgalmat, várakozást sem váltott ki.
  Olyanra sem emlékszem, hogy egy nappal a voksolás előtt a majd” két évtizede létező szombati futócsapatomban ne az esélylatolgatás lett volna a fő téma, de idén ez is elmaradt. A közömbösséget nyilvánvalóan az váltotta ki, hogy a hatalmon lévő kétharmados erő – nem éppen demokratikus módon, önhatalmúlag – olyan választási rendszert iktatott törvénybe, amely akkora előnyt biztosított számukra, mintha egyszemélyi vezetőnk kedvenc csapata a legfontosabb meccse kezdetén ötgólos előnnyel lépne pályára egy hasonló játékerőt képviselő, de jóval szétszórtabb ellenfelével szemben. A lehetőség persze így is adott lehet arra, hogy az ellenfél mégiscsak nyerjen 6-5-re, de azért aki ismeri a labdarúgást, vagy esetünkben a hazai politikát, beláthatja, hogy ez aligha történhetne meg.
  A választási rendszer egész különlegesen gyalázatos volt, hiszen minden arra irányult, hogy a hatalmon lévők felszeleteljék az ellenfelet, mint egy jobbfajta szalámit, emellett olyan kampányszabályokat hoztak létre, amelyből megint csak ők jöhettek ki jól, nagyjából kiszorítva minden fontos médiafelületről elsőszámú riválisukat, és gyakorlatilag kizárva félmillió külföldön dolgozót a választásból. Így szinte természetes volt, hogy érvényesült a „népakarat”.
  De ez már történelem. A régi-új kormányerő „demokratikus” választáson ismét hatalmas legitimitást, felhatalmazást kapott arra, hogy úgy irányítsa ezt az országot, ahogy kénye-kedve tartja. Háborús retorikával, ellenségképek gyártásával, a nyugati szövetségesek támadásával, a többség által cseppet sem kívánt oroszbarátsággal, a lakosság még intenzívebb megosztásával. Aki rájuk szavazott most nyilván boldog, bár közülük a mostani győztesektől korábban igen kevesen kaptak többet, mint amennyit elvettek tőlük, a vesztesekre voksolók, pedig újabb négyévnyi túlélésre rendezkedhetnek be.
  Végül is nem történt semmi rendkívüli, csak újabb négy évre garantált a gyűlölködés, a megosztottság, a hatalomhoz közelállók egészen látványos gazdagodása, a szélsőjobb erősödése, tömegek leszakadása. A nyolcmillió magyar szavazópolgár többsége, akik nem a győztesekre szavaztak – vagy nem szavaztak, szavazhattak – most csak abban reménykedhetnek, hogy kevesebb pökhendiséggel, nagyobb empátiával és többeknek vezetik majd jól az országot az újraválasztott hatalmasok.