Nem vagyok jól mostanában, bár semmivel sem rosszabb az egészségi állapotom, mint a korombelieknek, legalábbis azt hiszem, amíg meg nem kérdezem orvosomat. Nem a testemmel, a lelkemmel, közérzetemmel van baj. Lehangolt lettem, zavart, bizonytalan.
   A huszonnégy évvel ezelőtti első szabad parlamenti választások óta a legszennyesebben folyó választási kampány ránk ömlő áradata tesz szomorúvá, levertté. Az első hat választást televíziósként csináltam végig, testközelben láttam a leendő képviselőket, beszélgethettem velük, meghallgattam magánvéleményüket. Eleinte értelmes, az ellenfelet nem ellenségként kezelő embereket ismerhettem meg bennük.
   Aztán minden megváltozott. Egyre keményebb szavak hangzottak el, mindinkább a másik ócsárlása, lejáratása került előtérbe és az újságírót is annak alapján becsülték, vagy nézték nullának, hogy melyik szekértábor hívének gondolták.
   A jelenleg dúló választási kampány zavar, mert bekúszik a magánszférámba, zaklat, rossz hangulatot kelt bennem. Orrba vágnak az út mellől rám üvöltő óriásplakátok, a tévécsatornák, rádióadások, vagy internet híreiben egymást pocskondiázó képviselőaspiránsok, pártok lejárató szövegei.
   Vajon belegondolnak-e abba az egymást kicsinálni akaró felek, hogy a rivális párt, vagy pártember helyett tömegeket sértenek meg mondataikkal? A képviselők, pártok mögött ugyanis szavazók tíz- és százezrei állnak. Emberek, akiknek az egyes pártkatonák, vagy pártjuk megválasztásából aligha lesz kézzel fogható hasznuk, és akik többnyire csak négyévente fontosak, hogy a politikai elit tagjai újabb négy évig az országért cselekvés álarca mögé bújva jól éljenek és bátran sütögessék saját pecsenyéjüket.
   Huszonnégy évvel ezelőtt a mai középkorúak, idősebbek boldogok voltak, hogy végre szabadságban, és ami ugyancsak fontos, javuló anyagi körülmények között élhetnek majd. Nem így lett. Az akkori rendszerváltók jó részére már csak kevesen emlékeznek, a néhány itt maradt, meg az újabbak, vagy a parlamenti jólétet, vagy a hatalmat, a felettünk uralkodás gyönyörét akarják.
   Rosszul érzem magam, mert játékszer lettem, eszköz, akinek – még – van két szavazata és erre a fentebb jelzett uraknak, ritkán hölgyeknek szükségük van. Valakik majd meg is kapják, ha április 6-áig sikerül döntenem, de addig még meg kell küzdenem a nemtelen kampány keltette mindennapi erős hányingerrel. Ahogy persze önnek is.
   Állítólag néhány mély légvétel, vagy egy-két stampedli pálinka csillapítja a rossz érzést. Lehet, hogy a végére alkoholisták leszünk?