Ha ön most azt hiszi, hogy nekiállok ízekre szedni a paksi atomerőmű orosz kézbe adásának ügyét, vitriolos véleményt alkotok az egyszemélyi döntésről, akkor nagyot téved. Nem csak azért nem teszem, mert az atomenergia békés felhasználásának a pártján állok és az orosz mentalitással is csak néhány bajom van, de azért sem, mert tapasztalom, hogy az uralkodó hatalomnak szívügyévé vált az oroszbarátság. Bizonyára megéri nekik, így hát nem írok róla véleményt. Igen, ezt hívják öncenzúrának.
   Ugyancsak nyugalmam érdekemben nem beszélek a megélhetési Bólogató Jánosként mindennel egyetértő, mindent megszavazó parlamenti kétharmad vezényszóra kialakult nyugatellenességéről, hirtelen támadt orosz- és keletbarátságáról. Végül is szegény gombnyomogató pártembereknek annyi idő alatt kell a legtöbbet kihozniuk a honatyaságból, amennyi megadatik nekik, majd hülyék lesznek szembemenni a főnökkel. De ahogy említettem, erről sem mondok véleményt, mert még bajom történik.
   A Mérték Médiaelemző Műhely minap publikált felmérése azt mutatja, hogy a közönség nem érez változást, de az újságírók szerint rosszabbodott a sajtószabadság állapota. Az utóbbiak közül mind többen alkalmaznak öncenzúrát, sokan hiányolják az állami reklámpénzek elosztásának átláthatóságát, és túl szigorúnak tartják a médiatörvényt.
   Magyarországon elvileg és alaptörvényileg sajtószabadság van. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy teljesen szabad sajtó sohasem létezett. Azok a tévék, rádiók, újságok, amelyek valakinek, vagy valaminek a jóvoltából működhetnek, már nem szabadok.   Mindig ott a támogatások megvonásának lebegtetése, a reklámok hatalmi intésre történő eltűnése. Mert lehet hős az újságíró, a médiuma, készíthet mélyelemzést, tényfeltárást, ezt ugyanis nem tiltja senki sem, de ha megteszi, biztosan tyúkszemekre lép, azok gazdái meg azonnal feljajdulnak és felháborodásukban hirtelen mozdulattal elzárják a pénzcsapot.
   Az internet még szabad, bár az sem teljesen. Egyre több vezető politikus perel be kommentelőket, kommenteket közzé tevő weblapokat, mert bár eddig a közszereplőnek többet kellett elviselniük, és ahogy szokás mondani a vélemény szabad (volt), a márciusban életbe lépő új Polgári törvénykönyv már ott is öncenzúrát kényszerít majd ki, ahol eddig tényleg nem volt. Azok a blogírók pedig, akik bátran tárják fel a meztelen igazságot, ritkán jutnak el a tömegekhez, véleményformáló hatásuk nagyjából egyelő a nullával.
  Tudjuk, hogy a sajtószabadság ügye eltörpül a mindennapi megélhetési gondok mellett, és ha jut pénz evésre, a gyerek taníttatására, utazásra, kütyük vásárlására, akkor a többség csak legyint rá, a sajtó belügyének tekinti.
  Pedig nem az, mert minden elnyomás, diktatúra a sajtó szabadságának korlátozásával kezdődik, amelybe a kierőszakolt öncenzúra is beletartozik.