59,6 év. Ennyi volt annak az öt férfinak az átlagéletkora, akiknek haláláról a minap kedvenc napilapom gyászjelentés rovatában olvashattam. Öt halálhír, öt férfi és csak egyikük élhette túl a hatvanat két évvel.
   Korán halnak a magyar férfiak. Az elmúlt napokban szembesülhettünk az egykori neves labdarúgó hatvanadik évében, álmában bekövetkezett halálával, pár nappal később váratlanul távozott a 62. évében járt olimpiai bajnok sakkozó, s velük együtt számtalan ember, akiknek halálhíre nem váltott ki országos érdeklődést.
   Nemrégiben olvastam egy szakember véleményét, aki azt állította, hogy az evolúció során kialakult feladatelosztás miatt a férfiemberre főleg az utódnemzés során van szükség, majd az utódok védelmezésében, kisebb részben felnevelésében, de ezután a családban már haszontalan a léte. Ha pedig már munkáskézként sem használható, hát végképp nincs helye e világban. Az asszonyok feladata eközben a szülés, a gyereknevelés, majd közreműködés az unokák nevelésében. Vagyis létükre sokáig, aktív szülő és dolgozó korukat követően is szükség van.
  Az Európai Unióban a várható élettartam három évvel ezelőtt a nők esetén 82,4, míg a férfiaknál 76,4 év volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánkban a születéskor várható átlagos élettartam a 2011-es számítások szerint a nők esetében 78,23, férfiaknál pedig 70,93 év.
  Vannak szakmák, amelyek különösen pusztítják a férfiember életet, ilyen például a bányászoké, kohászoké, vegyi üzemekben, veszélyes anyagokkal dolgozóké, vagy éppen a kórházi orvosoké. A sort még sokáig lehetne sorolni.
  Ha pedig nem a szakmai ártalmak, túlterheltség, korszerűtlen táplálkozás, túlsúly, dohányzás viszi el a férfit, akkor ott a stressz, az állandósult és mesterségesen szított rossz hangulat, a borúlátás, elégedetlenség a saját sorssal, munkanélküliség, kilátástalanság, reménytelenség. Ezek pedig biztosan ölő mérgek.
  Az érintett korosztály tagjaként rémülten figyelem az idő előtt távozó férfitársaim tragikus sorsát, olyan emberek halálát, akik alkotóképességük teljében kényszerülnek itt hagyni e küzdelmes, de szép világot. Pedig ha nyugatabbra születnek, akár még évtizedekig is megbecsült és hasznos tagjai lehetnének családjuknak, társadalmuknak. Itthon viszont legfeljebb tisztességes állampolgárok lehetnek, akik felesleges nyugdíjkiadásokkal nem terhelik majd az államkasszát.
  Igen sovány vigasz a félbehagyott életekért.