Kevésbé kormánybarát olvasóim szemében karakter-öngyilkosságnak tűnhet, amit most teszek: bevallom, van négy olyan intézkedése a jelenleg uralkodó hatalomnak, amellyel mélységesen egyetértek. Hagyjuk is most a másik hármat, maradjunk csak a dohányzás visszaszorításánál.
   Nem szégyellem gyengeségem, mert iszonyatosan utálom, ha mellettem cigarettáznak, ha a képembe fújják derék dohányzó embertársaim a ki tudja milyen betegségekkel terhelt tüdejüket megjárt füstöt. Arról már nem is beszélek, hogy a füsttől köhögési roham tör rám és megfájdul a fejem. Szóval tipikus nemdohányzó vagyok.
   Ezért is fogadtam örömmel a dohányzás visszaszorítására tett intézkedéseket. Már régen meg kellett volna tenni és akkor talán még sokáig nem szomorkodtam volna az élet rövidségén több fiatalon elment barátom, ismerősöm koporsója mögött. Végül is magánügy, mindenki úgy károsítja saját egészségét, ahogy akarja. De nem a családjáét, környezetéjét! Szerencsére a tilalmak sora, a trafikbotrány, vagyis a dohánypiac érdekes átszervezése, az elárusítóhelyek számának ezzel járó jelentős csökkenése és a dohánytermékek árainak drasztikus növekedése mind-mind egy irányba mutat. Tisztul a levegő.
   Nálunk. Mert világszerte ma már egymilliárdnyian dohányoznak, szemben az 1980-as 721 millióval. A dohányosok számának növekedését a szakemberek a Föld lakosságának szaporodásával magyarázzák, emellett a szegénységgel – vagy tudatlansággal – mert olyan országokban cigarettáznak mind többen, mint Banglades, India, Kína és Oroszország. Európa fejlett részein jelentősen, az USA-ban a vizsgált időszakban például 52 millióról 38 millióra csökkent a dohányosok száma.
  Pompás, mondhatnánk rosszindulatúan, nem is oly nagy baj, ha a sártekénk túlnépesedett országaiban idő előtt kipusztítják magukat az emberek. Mert ha nem a cigarettázás káros élvezetében halnak meg, majd elviszi őket az éhség, a kritikán aluli higiénia, az ottani orvosi ellátás minősége, vagy éppen teljes hiánya.
  Ma már természetes, ha egy hölgy kezében cigaretta van. Az már sokkal kevésbé elnézhető, ha a cigi egy kismama szájában füstöl, gyermekét téve ezzel beteggé, de mindenképpen nikotinfüggővé. Kiváló példa akad arra, hogy lehet füstmentesen is élni, hiszen Antigua és Barbuda szigetállamában a lakosság csupán 5 százaléka dohányzik.
  Mielőtt végképp megharagudnának rám dohányos olvasóim, arra biztatom őket, hogy bátran szívják és fújják amennyit – és amennyiért – csak akarnak. De kérem, higgyék el, bármennyire furcsa is, vannak, akiknek még mindig levegőt kell belélegezniük füst helyett, hogy életben maradjanak.