Nyár elején a kétmilliomodik körlevél és a századik vadidegen zaklató után besokalltam és néhány gombnyomással töröltem magam Magyarország egyik legfelkapottabb közösségi portáljáról. 

   Ennek ellenére megmaradt négy különböző e-mail címem, továbbá másik három, szintén nagy népszerűségnek örvendő közösségi csodán regisztrált maradtam.    Miután mobiltelefonom feladta a harcot, csak a hagyományos postai vagy online lehetőségek álltak rendelkezésükre azoknak, akik fel akarták venni velem a kommunikáció gubancos fonalát. Mindezek mellett tovább bővítette internetes elérésem valószínűségét a kiváló üzengetős program megléte és állandó használata.   Ennek ellenére az ismerőseim, akik azelőtt tudtak normális e-maileket írni és tudtak üzenni a kék-zöld figurás programmal, felháborodva közölték személyes találkozások vagy általam részükre küldött üzenetek alkalmával, hogy: Nem tudtalak elérni! Törölted magad! Miért?!”
   Úgy viselkedett mindenki, mintha a semmi közepére, valahova Észak-Oroszország sztyeppéire költöztem volna, ahol némileg nehezebb a kapcsolatfelvétel, bár korántsem lehetetlen. Már vártam, hogy mikor kérelmezik a halottá nyilvánításomat, s kapom meg a határozatot, hogy eltűntnek, később néhainak nyilvánítanak a cyber-világban. Pedig mindössze az e-mail fiók címlistáját kellett volna legördíteni, ugyanis ott voltam elérésre készen.   
   Túlzottan is függünk bizonyos oldalaktól és megkockáztatom azt is, hogy sokan teljes mértékben életképtelenek modern kommunikációs eszközök nélkül. Ennél is megrázóbb a felfogás, ha nem vagy jelen a virtuális világban, nem frissíted a profilod kéthetente, nem pózolsz a fotók kedvéért kutyával, baráttal, barátnővel mindig és mindenhol, akkor nem is létezel.