Szeretem a focit. Szerettem játszani, bár nem voltam éppen kifejezetten ügyes a labda rúgásában és szeretem nézni is. Főleg a labda művészeit, a pályán robogó, a gyepet felszántó, vagy éppen leheletfinom mozdulatokkal cselező, látványos gólokat szerző labdarúgókat, a színes, szórakoztató meccseket.
   Nézem a honi labdarúgás egyik-másik találkozóját is. Na, nem végig, mert annyira nem erős az idegrendszerem, de öt-tíz perceket igen, többnyire a gyomromban megjelenő első ideges görcsig. Ha éppen fokozni akarom az élvezeteket az egyik csatornán a hazai, a másikon egy német, olasz, spanyol, vagy angol meccset figyelek. Észtvesztően jó szórakozás!
   Amikor megszédülök a külföldiek féktelen rohanásában, a mérkőzés vibrálásában, az izgalmakban, visszakapcsolok a honi bajnokira. Ott aztán nem kell kapkodnom a fejem. Csak az a baj, hogy a végén mégiscsak ideges leszek.
   Tudom, mi okozza a játékbeli különbséget: öregek és kicsik a stadionjaink. De már nyakunkon a javulás. Olvasom ugyanis, hogy újabb 12 milliárd megy hamarosan stadionépítésre, és ez igazán jó hír. Egyes szaklapok számítása szerint a stadionépítésre, felújításra szánt pénz megközelíti a 110, sőt a 130 milliárdot. Jó lesz ez, mert ha megépülnek a szépséges, tízezreket befogadó ékszerdobozok, ügyesebbek lesznek, gyorsabban futnak majd a fiúk.
   Az részletkérdés, hogy a jelenlegi stadionok nézőterének is csak 27.32%-át töltik meg a szurkolók, és a bevételekből aligha lesznek fenntarthatóak a nagy befektetéssel megépülő, megújuló létesítmények. Majd kapnak újabb közpénz milliárdokat a klubokat üzemeltető vállalkozások.
  Szeretem a focit, ahogy sok más sportágat is, de egykori sportolóként, edzőként, testnevelő tanárként, majd újságíróként túl sok lepukkadt, málló falu, egy szál dróton lógó, 25-ös izzóval megvilágított öltözőben, edzőteremben, iskolai tornateremben (szobában) jártam, edzettem, vagy tartottam edzést, testnevelési órát. Ezért tudom, hogy ennek a 12, 110, vagy 130 milliárdnak a mindennapos iskolai testnevelés feltételeinek megteremtésénél, a fiatalok edzőtermeinek elfogadhatóvá tételénél lenne az igaz helye, sok más mellett. Mert ne menjünk el szó nélkül a tény előtt, hogy fejlett társadalmakban, ha kinőtte a nézősereg a régit, nem közpénzből az állam, hanem a jól menő üzleti vállalkozást folytató klub építteti meg a stadionját a nyereségéből és ő is fogja fenntartania bevételeiből. Az állam meg, ha életerős, sportszerető polgárokat akar látni országában, a testi oktatás, utánpótlás-nevelés feltételeit segít megteremteni.
  Mi viszont stadionország stadionpolgáraiként kapunk szép új stadionokat. Mert megérdemeljük!