Két évtizedig edzettem fiatal evezősöket. Edzői pályafutásom alatt mindvégig becsültem tanítványaimat, miközben kérlelhetetlenül irtottam a trágárságot, nem tűrtem a pontatlanságot, elfogadhatatlannak tartottam a hazugságot. Úgy gondolom, értékes embereket neveltem.
   Mindez arról jutott eszembe, hogy elolvastam az önmagát szexmániásként jellemző egykori sikeres úszóbajnoknő első könyvét. Nem vagyok szemforgatóan szemérmeskedő, de a kötet obszcén nyelvezete, a sekélyesnek tűnő mondanivaló a szexuális kalandokat hajszoló nő feltárulkozása inkább taszított, mint érdekelt. Pár oldal után le is tettem a művet, hogy aztán később újrakezdjem. Érdekelt, hogy hogyan látja a korábbi élsportoló belülről a kívülállók számára oly vonzó világot. Siralmas, amit kaptam.
   Olimpia és világbajnokok, példaképek sora, tízezrek élsportoló kedvencei mulatnak, buliznak, isznak át éjszakákat, kábítják magukat szerekkel, mennek másnap így edzésre. Mindehhez jön a felfokozott szexualitás, az egyéjszakás kalandok sokasága, a mindenki, mindenkivel és bármikor erkölcse. A sportot belülről is ismerőként döbbentem meg a bemutatott világ romlottsága előtt.
   A korosztályát Facebook-nemzedékként jellemző író világa számomra elfogadhatatlan, ahogy sokunknak lehet az. Mert bár a sportolók sohasem voltak angyalok, tették, amit csak tehettek, meg amit nem, éltek a mindenkori rendszer és kor nyújtotta lehetőségekkel, de ennyire talán mégsem voltak romlottak, mint amit e könyvben olvashatunk.
  Fiatal sportolóként magam is láttam hajnali edzésemre menet nemegyszer a villamosról a két világválogatott focistát, a védőt és a csatárt, amint a fővárosi Nagykörút egyik presszójából távoztak az átmulatott éjszaka után. Nem volt újdonság, a bennfentes szurkolók is tudtak erről, ahogy a sztársportolóknak elnézett csempészéseket, ügyeskedéseket, tivornyákat is ismerték. Csakhogy azok a kilengések elnézhető gyerekjátékoknak tűntek a könyv történeteihez képest.
  Tabukat dönt írásával az örökös bajnoknő, aki sok más mellett durva edzőjéről és a fiatalokat megrontó gyúróról is lerántja a leplet. Bizonyára igazat, vagy legalábbis az általa tapasztaltakat vetette papírra, mégis szomorú, ha a sport tisztaságába, az eredmények nagyságába, az emberfeletti munkába, a küzdeni és győzni tudás magasztosságába vetett hitünk kap ily módon léket.
  Rendíthetetlenül hiszem, hogy van egy másik, többségi sporttársadalom is, egyetemen tanulókkal, felelős és hűséges családapákkal, feleségekkel, céltudatos, jövőt építő példaképekkel.
  Mert ha a sport megmaradt értékeit is elveszítjük, mi marad még nekünk?