Döbbenetes napokat élünk. Az ember már aludni sem tud az idegességtől, mert naponta újabb idegborzoló hírek érkeznek a megfigyelési botrányról. Az már kiderült, hogy az amerikai NSA, vagyis a Nemzetbiztonsági Ügynökség megfigyelte a németek kancellár asszonyát, pontosabban lehallgatták mobiltelefonját. Népünket leginkább az ajzotta föl, hogy ha ez megtörténhetett az első számú német vezetővel, akkor talán a mi egyszemélyi vezetőnk sem telefonálhatott titokban az asszonyának, hogy ha lehet, dobjon már össze neki vacsorára egy jó magyaros székelykáposztát, mert úgy megkívánta.
   Hazánk külügyminisztere nyomban fel is tette a kérdést Amerikának, hogy lehallgatták-e az egyszemélyi magyar vezetőt? Micsoda!? Ha őt nem, akkor kit érdemes? Persze, hogy lehallgatták. Vagy nem. Sohasem tudjuk meg, de mindenképpen megsértődnénk, ha még csak le sem hallgatták volna.
   A lehallgatás, megfigyelés nem újkori találmány. Már gyerekkoromban is számtalanszor rám szólt édesanyám, amikor unokaöcsémmel a Honvéd, meg a Vasas meccseit boncolgattuk, hogy ne mondjunk semmit, amit félreérthetnek, mert az ember a telefonba nem mond olyasfélét, amiből baja lehet. Mert lehallgatják. S, hogy el ne felejtsem, ez a hatvanas évek első felében volt.
  De tapasztaltam máskor is, hogy megfigyelnek, lehallgatnak, például amikor valaki megjegyzést tett a párommal kialakult parázs vitánkról, mármint arról, hogy ha ziccerhelyzetben vagyok, miért nem csapom már le végre azt a vacak labdát a teniszmeccsen, már megint miattam fogunk veszíteni. Persze, hogy hangosan tiltakoztam. Még hetekkel később is felvetette valaki az esetet. Vagy amikor kiszólok a kertbe, hogy kész az ebéd, másnap a szomszéd megkérdezi, hogy nálatok mindig a férfi főz? Szóval nem egy nagy újdonság ez a lehallgatósdi.
  Nem mondom, van ennek pikantériája is. Például izgalmas lehet hallani, hogy a nagy állami vezetők hogyan gügyögnek unokáikkal, vagy soros szeretőjükkel, netán egyezkednek a következő mutyiról, amiből persze nem akarnak kimaradni. De a lehallgatókat ez legfeljebb csak annyira érdekli, hogy a megfigyelt dossziéjába ezt is beírják, hátha jó lesz majd valamelyik tárgyalásnál. Mert, ahogy bennünket, kisembereket azért figyelnek meg, hogy kézben tarthassanak, zsarolhassanak, így van ez a nagyoknál is. Amúgy meg engem nyugodtan hallgassanak csak le, mostanában ugyanis azt tapasztalom, hogy sehova sem hallatszik a hangom.
   Talán a lehallgatók meghallják.