- Ilyentájt már mindig nagyon várom, hogy megkezdődjön a tanítás – mondta a középiskolai tanár – de idén nagyon nem akaródzik bejárni az intézménybe, annyira zűrzavaros minden.
   A pályája delén járó pedagógus belekezdett a bajok sorolásába, a tankönyvosztás körüli hercehurcát, az elküldött, elüldözött nyugdíjas korú szaktanárok pótlásának nehézségeit, az kusza órarendet, a drasztikusan megnövelt kötelező óraszámot, tantervi változásokat említve, de aztán legyintett, nem is mondja tovább, mert csak felidegesíti magát.
   Tanulói éveimet leszámítva jó ideje a pedagógusok pártján állok, különösen amióta egyszeri kalandként az életemben, egyetlen tanévben óraadó tanárként álltam hetente többször is egy-egy osztálynyi kamasz elé és próbáltam velük megszerettetni tantárgyamat. Tudom tehát, hogy mivel jár tanítani, mi az, hogy napról napra, hónapról hónapra a maximumot nyújtva kell a felnövekvő generációt oktatni, nevelni annak, aki fejét, egész életét a pedagógiára adja.
   A pedagógusok jelentős részét most az tartja izgalomban, hogy a tanévkezdettel életbe lép az új köznevelési törvény, amely szerint többek között elindul a pedagógus-életpálya új rendszere, átlagosan 34 százalékkal nő a pedagógus munkakörben dolgozók bére, felmenő rendszerben bevezetik a hittan illetve az erkölcstan oktatását, az általános iskolákban pedig délután négy óráig kell foglalkozásokat tartani.
   Mindez rendben is lenne, ha nem a regnáló kormányzat jól megszokott módszere, vagyis a szakemberek kihagyása, véleményük, javaslataik ismerete nélkül, nagyon sok hibával megszervezve tolnák le a változásokat az oktatók torkán. Elég bemenni egy-egy iskolába és négyszemközt elbeszélgetni, vagy csak egy mondat erejéig meghallgatni a sok tekintetben megfélemlített, állásukat féltő tanárokat, hogy megértsük, a most kezdődött tanév biztosan forradalmi lesz.
   Legalábbis abban a tekintettben mindenképpen, hogy az oktatói közösségek nagy részében, ha elfojtottan, de fortyognak az indulatok, forró a hangulat és ezen a meglehetősen megosztó béremelés – amely sokaknál jövedelemvesztést jelent – sem segít.
   Reménykedjünk, hogy gyermekeink ebben a tanévben nem csupán azt tanulják, amelyet egy államtitkársági vezető nagyokat álmodó főnöke iránymutatásai alapján kigondolt. Mert a felkészült tanár még ilyen körülmények között is meg tudja teremteni a maga csodáját az óráján, ha hagyják.
   De vajon az államosított, agyonszabályozott oktatásban van-e még helyük az önállóan gondolkodó tanároknak?