Száz százalék. Ennyien voltak azonos véleményen a megyei újság internetes szavazásán. Ez a tudatosan végsőkig megosztott társadalmunkban igencsak figyelemreméltó eredmény, még akkor is, ha tudjuk, egy újság netes szavazása közel sem nevezhető teljes körűnek és mérvadónak.
   A szavazásra bocsátott megállapítás így szólt: „Államosítják a takarék-szövetkezeteket,  a.) helyes, az állam jó gazdájuk lesz, b.) ez megint pénzlenyúlás, c.) kártalanítani kell a tagságot.
   A végeredmény még a lapot is meglepte, ugyanis a szavazók mindegyike újabb kormányzati és pártállami lenyúlást sejt a sietve és a kormánypárti képviselők egyetlen hangnyi tiltakozása nélkül meghozott törvény nyomán. Van is okuk az olvasóknak a gyanakvásra, hiszen ott az elhíresült újkori földosztás, a trafikgyalázat és még számtalan kisebb-nagyobb lenyúlás.
      Miközben az elmúlt közel két és fél évtizedben bankok mentek tönkre, tűntek el a föld színéről, a takarékszövetkezetek két kivétellel jól működtek, de e kettő adta hazánk egyszemélyi vezetőjének a casus bellit, vagyis „ürügyet a hadüzenetre”, az államosításra, arra, hogy a nép megítélése szerint ezek a magánintézmények is a barátok, kollégiumi társak, megbízható és hűséges emberek befolyása alá kerüljenek.
   A takarékszövetkezetek megteremtője a német Hermann Schulze-Delitzsch volt, aki az első kölcsönös hiteltársaságot 1850-ben alapította. Friedrich Villhelm Raiffeisen célja pedig az volt, hogy az uzsorások által nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is elnyomott vidéki lakosságot a szövetkezés útján juttassa hitelhez, fejlődési lehetőségekhez. E két ember hozta létre a napjainkban is eredményesen működő szövetkezeti bankokat. A szövetkezés eszméje hamar eljutott Magyarországra is, ahol a Schulze-Delitzsch elgondolásai alapján szerveződő hitelegyleteket és szövetkezeteket az erdélyi szászok hívták életre, elsőként 1851-ben Besztercén, majd Nagyszebenben és Kolozsvárott.
   Ha eddig jól működtek, vajon miért kell most közéjük csapni? Az átlagember csak kapkodja a fejét. Ahogy a 100 %-osan egyöntetű véleményt tükröző voksolás is mutatja, alig akad olyan kívülálló, aki ne a mindent bekebelező, uralkodó kisgömböc újabb falatját látná az államosításban. Meglehet, valamennyien tévednek, akik így gondolkodnak és a gondoskodó állam egyszemélyi vezetője megint csak hőn szeretett népe üdvére, pénze megvédésére törekszik.
   Higgyünk neki, hátha tényleg így lesz?