Amikor sok évvel ezelőtt, egy kis cég vezetőjének javaslatára az elektronikus írógép helyett megvettem első komputeremet és egy mára elfeledett XT-vel beléptem a digitális világ birodalmába, gyorsan megismertem a gépek hatalmát.
   Nagy bátran – miután papírra írtam a bekapcsolástól a mentésig az összes lépést, hogy tudjam, mit kell csinálnom az akkori csodamasinával – megírtam életem első számítógépen készült cikkét. Követve a leírt sorrendet, megnyomtam a vélt szükséges gombokat, majd amikor a gép kérdezett valamit, ráhagytam. A cikk, úgy ahogy volt, törlődött. Én meg rohantam vagy öt kört a szobában, hogy az órányi munkám vesztessége okozta idegességemet kifussam magamból. Aztán leültem és emlékezetből megírtam az egészet újra.
   A héten egyetlen fel nem fogható mozdulatom nyomán eltűnt az elmúlt fél év összes beérkezett e-mailje, amelyekhez gyakran visszanyúltam, munkám részeként használtam őket. Pillanatnyi dühömben már ismerős volt a szobában rótt körök érzete, és a tehetetlenségé. Ezúttal viszont a közel húsz évvel ezelőtti esettel szemben fejből szinte semmit sem tudtam felidézni. Újból megtapasztaltam, hogy milyen érzés az, amikor munkám, ahogy nyilván a legtöbbünké már okos, de romlandó eszközöktől válik kisebb-nagyobb mértékben, vagy olykor végzetesen függővé.
   Sokszor már azt is nehéz felidézni, hogy egykor újságíróként hogyan szereztünk információkat internet, a zsebünkben mindig ott lapuló mobiltelefon nélkül, hogyan tudtunk írógépen, vagy éppen kézzel írni.
   Felfoghatatlanul távolinak, mondhatnám kőkorszakinak tűnik az a nem is oly távoli időszak, pedig akkor is tettük a dolgunkat, írtunk, kommunikáltunk, dolgoztunk, alkottunk. Ahogy mindenki más. Ment a világ komputerek nélkül is.
   Be kell látnunk, mára olyannyira informatikafüggőkké váltunk, hogy ha otthon hagyjuk okostelefonunkat, elveszettnek érezzük magunkat a világban. Úgy hisszük, hogy aznapra biztosan kimaradunk valamiből, lemaradunk, mert elérhetetlenek vagyunk. Ugyanez a helyzet az internettel, amely összeköthet a világ minden internetezőjével, ha úgy akarjuk, pedig e világraszóló találmány előtt is voltak emberi kapcsolatok.
   Feltétlen híve vagyok a digitalizált világnak, mert oly módon könnyíti meg az életemet, amilyent egykor e korszakot meg nem élő édesapám és kortársai még álmodni sem tudtak. Miénk lett, lakásunkba, telefonunkba költözött – ha csak virtuálisan is – az egész világ.
   Amit aztán egy tévesen megnyomott billentyűvel, egy géphibával azonnal el is veszíthetünk. Egy áramszünet pedig pillanatok alatt visszaröppent bennünket őseink világába.